Dékánválasztás 2018

Dékánválasztás 2018
 
A tavalyi év utolsó Kari Tanácsán 2017. december 12-én Molnár Csaba dékán úr dékánválasztást hirdetett meg. A dékáni pályázat december 23-án jelent meg a Kancellária honlapján, amely a pályázási időszak kezdetét jelenti. Oldalt megtaláljátok a pályázati kírást, mely tartalmazza többek között a pályázati feltételeket, illetve azt is, hogy a pozíció mikortól tölthető be.
 

A dokumentum szerint 2018. január 26. volt a pályázás határideje, és a pályázónak minimum docensi vagy főmunkatársi fokozattal kell rendelkeznie. A Kari Tanács 2018. február 28-án bírálja el a pályázatot. Az új dékán a pozíciót 2018. augusztus 1-től töltheti be, addig szól a jelenlegi dékáni megbízatás. 
 

A bírálás a Kari Tanácson történő rangsorolást jelenti, melynek módja megegyezik korábbi tanszékvezetők megválasztásának módjával, azaz a beérkezett pályázatokat előzetesen véleményező bizottság értékeli, majd a Kari Tanács több pályázat esetén sorrendet állít fel. Egy pályázat esetén a pályázat támogatásáról dönt. Nem a Kari Tanács hozza meg tehát a végső kérdést a dékán személyét illetően, hanem az NFTV és a BME Humánpolitikai Szabályzata alapján a rektor nevezi őt ki.

 

A január 26-i határidővel meghirdetett felhívásra 2 jelölt nyújtotta be pályázatát:

  • Dr. habil Alföldi György DLA, az Urbanisztika Tanszék tanszékvezető helyettese, egyetemi docens, és
  • Molnár Csaba DLA, Karunk jelenlegi dékánja, a Rajzi és Formaismereti Tanszék tanszékvezető docense. 

Dékáni pályázatukat a két jelölt külön engedélyével tesszük közzé, amelyet a jobb oldalok találtok.

 

A következő időszakban Ti is aktívan követhetitek a dékánválasztás folyamatát, ezért a közeljövőben további tájékoztatásokkal fogunk hírt adni a fejleményekről, valamint a pályázási időszak lezártával véleményfelméréssel szeretnénk összegyűjteni a meglátásaitokat, véleményeiteket, hogy a Karunk jövőjét illetően mik a legfontosabb kérdések, amikkel foglalkozni kell.

Az első oktatási héten, februán 6-án 17:00-kor a K 210 teremben egy Kari Hallgatói Fórum keretein belül is megismerhetitek a választás menetét, az előzményeket, illetve a főbb mérlegelési szempontokat. Ehhez készítettünk egy facebook-eseményt is. Kérünk Titeket, ha érdekel a téma, kövessétek figyelemmel az eseményt, a további fejleményekről és naprakész információkról ott fogunk hírt adni. Várunk Titeket az első oktatási héten.

Kérdéseiteket az elnok@epiteszhk.bme.hu e-mail címen tehetitek fel!