Gólyáknak

Kedves Gólyák!

Sok szeretettel köszöntünk Titeket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán a Hallgatói Önkormányzat nevében, gratulálunk a sikeres érettségihez és a rajzfelvételihez!

Az alábbiakban megtalálhatjátok a legfontosabb tudnivalókat az évkezdéssel kapcsolatban, valamint az oldalt elérhető témakörök tanulmányozását sem érdemes kihagyni, mert itt szinte az összes szükséges információt elérhetitek mind az évkezdéssel, mind az egyetemi élettel kapcsolatosan.

Az egyetemi tanulmányok megkezdése rengeteg új tudnivalóval, intézni valóval jár, ezért kérjük, hogy az alábbiakat mindenképpen tegyétek meg:

  • Olvassátok végig a jobb oldali sávban elérhető információkat, itt szinte minden kérdésetekre megtalálhatjátok a választ!
  • Lépjetek be az évfolyam hivatalos Facebook-csoportjába!
    Itt a csoporttagok kizárólag az évfolyamtársaitok, a Hallgatói Képviselet tagjai, valamint a seniorjaitok lesznek, így gyorsan választ kaphattok a kérdéseitekre, valamint hamar értesülhettek a Titeket érintő legfontosabb hírekről, eseményekről. Fontos, hogy valódi névvel jelentkezzetek, ellenkező esetben nem tudjuk a csoportba való belépést biztosítani.
    Az évfolyam hivatalos Facebook-csoportja
  • Lájkoljátok a Hallgatói Képviselet Facebook-oldalát!
    Itt számos információval gazdagodhattok, valamint sok egyéb hasznos tartalmat is itt találhattok meg.
    facebook.com/epiteszhk 
  • Olvassátok gyakran a Hallgatói Képviselet hivatalos honlapját!
    Itt értesülhettek minden olyan hivatalos és nélkülözhetetlen tudnivalóról (pl. zárthelyi ütemterv, kollégiumi férőhelypályázat, szociális ösztöndíj, tanulmányi ösztöndíj, stb.), amiről nem érdemes lemaradni.
    epiteszhk.bme.hu
  • Figyeljétek a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) hivatalos oldalán megjelenő tartalmakat!
    https://hszi.bme.hu/page/1075/
  • Levelezőlista:
    Hamarosan felveszünk Titeket az elsőévesek levelezőlistájára (golya@epiteszhk.bme.hu), ahol első kézből értesülhettek a csak Benneteket érintő információkról.
    Figyeljétek majd a felvételi eljárás során megadott e-mail címeiteket! A tapasztalat szerint gyakran elkeveredhetnek a levelek, ezért ha nincsen, ajánlott már most egy gmailes cím létrehozása, mellyel biztosan nem fordul elő ez a probléma!

Bár elsőre soknak tűnhet, azonban nem érdemes kihagyni egyiket sem!

Most pedig lássuk a további nélkülözhetetlen tudnivalókat.

 

 

Gólyatábor

Nem hazudik, aki azt állítja, hogy az egyetemi éveitek lesznek életetek legszebbjei.
Szeretnénk Nektek megmutatni az egyetemista létet, azt, hogy milyen a világ tetején érezni magatokat. Ennek az első fejezete az alap- és osztatlan képzéses gólyáknak szervezett Gólyatábor. Ilyen csak egyszer van az életben, nincs kifogás, ami indokolná a távollétet. Sem családi nyaralás, sem félelem az ismeretlentől, sem a barátaitok hiánya, de még egy felsővezeték szakadás sem. Aki eddig kihagyta, mind egytől egyig megbánta.

Ezen túl számos, az egyetemkezdéshez szükséges információt megkaphattok itt. Ilyen a tanszerek és rajzeszközök bemutatása, ösztöndíjak fajtái, lehetőségek és infók a képzésről, a tanulmányi szabályzatokról, kreditrendszerről és egyéb általános egyetemi dolgokról. A Gólyatáborban lehetőségetek lesz megismerni évfolyamtársaitokat, akikkel a következő években együtt fogjátok koptatni a padokat, életre szóló barátságok köttetnek, mindemellett pedig a folyamatos program biztosítja, hogy nagyon jól érezzétek magatokat! Megismerkedhettek néhány oktatóval, illetve a Hallgatói Önkormányzat működésével is.

A Hallgatói Képviselet és a Senior Kör rendíthetetlen szervezőgárdája ezennel meghív Titeket életetek legjobb 3 napjára!

Ideje: 2021. augusztus 12-15.

Helyszín: BME Ifjúsági Tábor, Balatonlelle, Köztársaság út 65.

Jelentkezés: ELFOGYTAK A JEGYEK !

Facebook-esemény

Befizetési határidő: 2021.08.03. (kedd)

Amit feltétlen hozzatok magatokkal:

  • kedvenc rajzotok, amire a legbüszkébbek vagytok,
  • egy üres 1,5 l-es PET palackot,
  • valamint a lent található indulókat kinyomtatva.

Egyéb információkat (indulás részletei, időjárás, mit hozzatok/ne hozzatok magatokkal) a jelentkezés után küldünk e-mailben, ezért a jelentkezésetekben feltétlenül olyan e-mail címet adjatok meg, amit napi rendszerességgel olvastok!

Ha bármi kérdésetek van: keressétek bizalommal Macsek Katát, a tábor főszervezőjét e-mailben a elnok@epiteszhk.hu címen.

Várunk szeretettel, a barátaitok biztosan itt lesznek, csak még nem ismeritek őket!

Gólyaindulók

 

Gólyahét

Miután Gólyatáborban megismertétek egymást, a seniorjaitokat és kicsit az Egyetem működését is, itt az ideje, hogy testközelbe kerüljetek mindazzal, amiről eddig csak meséltek nektek. E program során ki fog bővülni a tankör azokkal, akik nem értek rá elmenni a Gólyatáborba, és ezen a héten rengeteg alkalom fog adódni, hogy bevegyétek őket is a csapatba.

A Gólyahét közvetlenül a tanítást megelőző, úgynevezett regisztrációs héten, augusztus 30-tól szeptember 5-ig kerül megrendezésre, így lesz időtök a költözködésre, a további tanszerek beszerzésére és az összes tanulmányi ügyetek elintézésére. A seniorok közreműködésével kaptok egy gyorstalpalót az Egyetem és a Bercsényi 28-30 Kollégium környékéről, a legjobb kocsmákról és menzákról, valamint olyan oktatásokban részesítenek Titeket, amik nagyban megkönnyítik az évkezdést. Az őshonos budapestiek se hagyjanak ki semmit, a Várostúra is sok újdonságot nyújthat a legnagyobb választékú papírboltokkal és budapesti látványosságokkal.

Mindezeket a programokat átszövik és feldobják a tankörtalik, közös versenyek és játékok. Végre megismerhetitek a Gödör Klubot és az első tanítási napotok előtt szórakozhattok egy jót.

További információk hamarosan!

Képzések

 

Kétlépcsős képzés – BSc/MSc

Az 1999-ben aláírt Bolognai Nyilatkozat célja az angolszász típusú, többciklusú képzési modell (BSc-MSc) bevezetésével a hallgatói és oktatói mobilitás, az egyetemek közötti átjárhatóság megkönnyítése belföldön és külföldön egyaránt. Ez a rendszer lehetővé teszi azt az ideális, sok lehetőséget rejtő helyzetet, hogy a hallgatók akár két-három egymást követő félévet is más-más intézményben abszolváljanak.

 

Alapképzés - BSc

A BSc (Bachelor of Sciences) a kétlépcsős képzés első lépcsője, 7 félévből áll, melynek elvégzése után a hallgatók építészmérnöki alapdiplomát szereznek. Ez a képzés amellett, hogy általánosan véve alapszintű építészmérnöki ismereteket ad, abban különbözik az MSc és az osztatlan képzéstől, hogy a diploma megszerzése után nem lehetséges tervezői jogosultságot szerezni.

A BSc-s hallgatók mintatanterve az ötödik szemeszterig megegyezik az osztatlan képzésen tanulókéval, ezt követően részben elválik tőle. A hét félév tárgyainak, valamint a 7. félévben elkészített diplomatervezés sikeres teljesítése után megszerzett alapdiplomával több lehetőségetek is adódik:

  • lehetséges egyből a szakma legtöbb területén elhelyezkedni,  pl. ingatlanfejlesztőként, beruházóként, műszaki ellenőrként; a közigazgatásban igazgatási és hatósági munkakörben; építőipari termékeket gyártó-forgalmazó, szolgáltató cégeknél, ingatlanpiaci és biztosítási szakemberként, a műemlékvédelemben, épületfenntartási és felújítási területen; a tervezésben feldolgozó-szerkesztő munkát végezve építésztervező, várostervező, szerkezettervező irodákban, látványtervezőként, és még számos egyéb munkakörben;

  • tovább lehet tanulni a Kar mesterképzésén is. Ebben az esetben a 4 félév alatt teljesíthető MSc elvégzése után lehetőségetek lesz tervezői jogosultságot is szerezni, aminek megléte feltétlenül szükséges akkor, ha a későbbiekben építész tervezőként szeretnétek elhelyezkedni;

  • ezek mellett a kétlépcsős képzés lehetőséget ad arra is, hogy a BME-s mesterképzés helyett más egyetemen, külföldön, sőt akár más tudományterületen (pl. gazdaságtudományok) szerezzetek MSc diplomát. 
     

Mesterképzés - MSc

Amennyiben szeretnék, a BSc képzés hallgatói a BSc-s diplomájuk megszerzése után a 4 szemeszteres MSc-n folytathatják tanulmányaikat. A képzés a különböző specializációk mentén lehetőséget biztosít az építész szakma egy bizonyos területén való magasabb szintű elmélyülésre, valamint a diploma megszerzése után lehetőség vantervezői jogosultsághoz is jutni.

Az Építészmérnöki Karon az MSc képzés első félévének mintatanterve közös, ezután lehet specializálódni az alábbi irányokba:

  • tervező építészmérnök,
  • urbanista építészmérnök,
  • ingatlanfejlesztő építészmérnök,
  • tartószerkezeti-épületszerkezeti.

Az MSc képzésre való bejutáshoz felvételizni kell, ez a felvételi a színvonalat, és így a BME hallgatóit védi. A felvételi pontokba a korábbi munkákból összeállított portfólió, az előző képzés tanulmányi eredményei, valamint a kreatív és rajzi készségeket, illetve alapvető építészeti ismereteket felmérő felvételi eredménye számít bele.
 

Osztatlan képzés

Az osztatlan ötéves képzés 10 félévig tart, melynek végén MSc-vel egyenértékű diplomával jutalmazzák a kitartást. Ez a képzés az ország egyedüli (megmaradt) hagyományos, osztatlan szerkezetű építészmérnök képzése, aminek előnye, hogy a 10 folyamatos szemesztert felölelő képzési idő alatt lehetséges célzottabban, mélyebben elmerülni az építész szakma rejtelmeiben.

A képzés tanterve az első 6 félévben majdnem egy az egyben megegyezik a BSc képzés tantervével, ebben az időszakban ugyanazokra az órákra járnak a két szak hallgatói. Osztatlanon három év után van a vízválasztó, pontosabban: specializáció-választó. A specializációválasztási eljárás folyamán a hallgatók kétféle specializációra jelentkezhetnek:

  • tervezői specializációra, ahol a tervezési és tervezéselméleti tárgyak vannak többségben;
  • vagy szerkezeti specializációra, ahol az épület-, és tartószerkezetekkel kapcsolatos tantárgyak jelennek meg hangsúlyosabban.

Fontos azonban megjegyezni, hogy mindkét specializáció elvégzésével ugyanolyan (építész tervezői) jogosultságot kaphattok, csupán megválaszthatjátok, hogy tanulmányaitok során melyik szakterületen szeretnétek inkább elmélyedni.

Mindkét specializációnál alapkövetelmény, hogy teljesítsétek az első öt félév mintatantervi tárgyaiból legalább 150 kreditet, valamint az egyes specializációkhoz további egyedi követelmények is kapcsolódnak. Osztatlanos hallgatóként sem vezet tehát teljesen egyenes út a diplomához, a specializációválasztásig oda kell figyelned arra, hogy mely tárgyakra összpontosítasz jobban azért, hogy az általad választott specializációra bekerülhess.

 

Az állami ösztöndíjas és az önköltséges képzésről

A felvételt nyert hallgatók kétféle finanszírozási státuszban tanulhatnak az Egyetemen:

  • az állami ösztöndíjas képzés valójában az oktatás térítésmentességét jelenti. Az államilag támogatott hallgatók után az Egyetem az oktatás költségeinek finanszírozására az államtól kap anyagi támogatást, ezt az összeget nevezzük képzési normatívának. Minden hallgató összesen max. 12 félév államilag támogatott félévben részesülhet (ez az ún. egyéni támogatási idő).
    Az állami ösztöndíjas hallgatók minden, az Egyetemen megszerezhető juttatásban (tanulmányi-, szociális- és egyéb ösztöndíjak) és a diákigazolvány által biztosított kedvezményekben részesülhetnek, valamint kollégiumi férőhelyhez is kedvezményes áron juthatnak.
    Fontos tudni azonban, hogy a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) által meghatározott tanulmányi követelmények nem teljesítése esetén a támogatott hallgatók is átkerülhetnek önköltséges státuszba (ezt átsorolásnak nevezzük).
    Amire figyeljetek, hogy az utolsó két félév alatt mindig teljesítsetek legalább 36 kreditet, illetve a súlyozott tanulmányi átlagotok ne kerüljön 3,0 alá. 

  • az önköltséges hallgatóknak mindezzel szemben az oktatásuk költségét, pontosabban annak egy részét saját maguknak kell kifizetniük. Az önköltség összege minden aktív félévben a beiratkozásért fizetendő alapdíjból (osztatlan: 160.000 Ft, BSc: 145.000 Ft, MSc: 160.000 Ft), és a felvett kreditekért fizetendő költségtérítés összegéből (osztatlan: 7.500 Ft/kredit, BSc: 6.000 Ft/kredit, MSc: 8.000Ft/kredit) áll. Ez félévente képzéstől függően, átlagos haladási ütemet figyelembe véve 330.000 - 370.000 Ft körüli összeget jelent.
    Az állami ösztöndíjas hallgatókkal szemben az önköltséges hallgatók nem részesülhetnek a hallgatói normatívához kötődő juttatásokban (nem kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat, szociális támogatást), hanem csak a diákigazolvány nyújtotta kedvezményekkel élhetnek, valamint közösségi ösztöndíjat, illetve magasabb összegért kollégiumi férőhelyet is kaphatnak.
    Az önköltséges hallgatók átvétellel államilag támogatott hallgatókká válhatnak, ehhez azonban a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat által meghatározott, különösen jó tanulmányi teljesítmény szükséges.

Az adott képzéshez tartozó támogatási idő letelte után - ez mindig „képzési idő + két félév”, tehát osztatlanon 12, BSc képzésben 9 félév – az eredetileg állami ösztöndíjas hallgatók is automatikusan önköltséges, tehát „fizetős” státuszba kerülnek. Továbbá a hallgatói szerződés aláírásával vállaljátok, hogy a képzési idő másfélszerese alatt (osztatlan képzésben 15 félév, BSc képzésen 11 félév) elvégzitek az adott képzést, különben vissza kell fizetnetek a korábban rátok fordított állami ösztöndíj 50%-át.  

Tanulmányok

Aktív-passzív jogviszony

A hallgatóknak minden félév elején, legkésőbb a regisztrációs időszak végéig nyilatkozniuk kell arról, hogy az adott félévet milyen státuszban szeretnék megkezdeni:

  • aktív hallgatói jogviszonyra való bejelentkezés esetén a hallgató az adott képzésen tanulmányokat folytathat, van diákigazolványa és ingyenesen jár utána a Társadalom Biztosítás (TB),

  • passzív félévre való bejelentkezéskor a hallgató jogviszonya szünetel, nincs diákigazolványa, viszont ugyanúgy jár utána a TB. Passzív félévből egymást követően max. 2, összesen pedig osztatlan képzésen 6, BSc-n és MSc-n képzési szintenként max. 4 vehető igénybe.

Fontos, hogy a bejelentkezést (akár aktív, akár passzív félévre) ne felejtsétek el megtenni a regisztrációs héten, mert aki ezt egymás után háromszor is elmulasztja, azt az Egyetem automatikusan elbocsátja!

 

Egy félév felépítése (zárójelben a Ti első félévetek megfelelő dátumaival):

  • 1 hét regisztrációs időszak (2021.augusztus 30. - 2021.szeptember 3.)

Ebben az időszakban oktatás még nem, csak adminisztráció zajlik: többek között ilyenkor kell véglegesíteni a félévre való bejelentkezést, a tárgyjelentkezéseket, illetve a beiratkozás is ezen a héten történik. Mindezeket közösen, a Gólyahét folyamán a seniorjaitok segítségével fogjátok elvégezni.

  • 14 hét oktatási időszak (2021.szeptember 6. – 2021.december 10.)

Ezekben a hetekben zajlik az általános értelemben vett oktatás a tanórák megtartásával.

Az Építészmérnöki Kar viszont itt is különbözik a BME többi karától, ugyanis nálunk a 14-ből 2 hét - a 7. és a 14. - is „tanítási szünet”, ún. feldolgozási hét. Ezen a két héten a tanórák nincsenek megtartva, annak érdekében, hogy a hallgatóknak elegendő idejük jusson a féléves tervfeladatok elkészítésére.

  • 1 hét pótlási időszak (2021. december 13. – 2021. december 17.)

Ezen a héten sincsenek már tanórák, csak a szorgalmi időszakra előírt követelmények pótlására van lehetőség pót-zárthelyik, ill. pótleadások formájában. 

  • 4 hét vizsgaidőszak (2021.december 20. - 2022. január 24.)

Ebben az időszakban kerül sor a vizsgás tárgyak vizsgáinak teljesítésére. A BME-n a mintatanterv szerint haladóknak félévenként (=vizsgaidőszakonként) max. 4 különböző vizsgás tárgyuk van.

 

Kreditrendszer

A kreditrendszer alkalmas a hallgatók tanulmányi munkamennyiségének mérésére, minősítésére, valamint az egyéni tanulmányi rend kialakításának megkönnyítésére. E rendszer bevezetése a 2004/2005-ös tanévtől az összes magyarországi felsőoktatási intézményben kötelező lett.

Az egyetemi tantervekben minden tantárgyhoz tartozik egy kreditpontszám, amely arra utal, hogy milyen nehézségű a tárgy, konkrétabban, hogy hány munkaórát kell befektetni annak sikeres teljesítéséhez. Egy kredit megszerzéséhez elméletileg 30 tanulmányi munkaóra szükséges, de ettől a valóságban lehetségesek kisebb-nagyobb eltérések. 

 

Mintatanterv

Az Egyetemen a képzések ajánlott tantervének formája a mintatanterv. A mintatanterv nem más, mint a tanulmányok alatt elvégzendő tárgyak összessége, tehát egy nagy tárgycsoport, aminek teljesítése elvárt ahhoz, hogy valaki diplomát szerezhessen. Ez a tanterv a különböző félévekre más és más tárgyakat ír elő, de ez csak egy minta, így elméletileg nem kötelező eszerint haladni,de ajánlott, mivel így egyenletes terhelés mellett, az előkövetelmények betartásával teljesíthetjük a tárgyainkat. A kreditrendszer megalkotásakor ez is volt az egyik cél – hiszen így egy tárgy esetleges elbukása esetében nem kell a teljes évet ismételni, hanem csak az adott tantárgyat.

Eszerint a terv szerint haladva félévenként 30 kreditpont szerezhető. A diploma megszerzéséhez a tíz félévből álló osztatlan képzésen 300 kreditpont összegyűjtése szükséges, BSc alapszakon hét félév alatt 210 kreditpontot, míg a négy féléves mesterképzésen 120 kreditpontot kell teljesíteni.

 

Előtanulmányi rend 

A mintatantervhez tartozó előtanulmányi rend a tárgyak felvételének sorrendjét meghatározó keretrendszer. Az egyes tárgyak felvételét a tanterv általában korábbi tárgyak elvégzéséhez köti, hiszen gyakran szükséges egy korábban megtanult anyag ismerete ahhoz, hogy a felveendő tárgy ismereteit megtanulja valaki – elméletben ez az előtanulmányi rend lényege (pl. Ábrázoló Geometria 1 nélkül nehéz lenne teljesíteni az Ábrázoló Geometria 2-t). Az egyes képzésekhez tartozó előtanulmányi rendek megtalálhatók a HK honlapján is.

(Tipp: mivel már az első évben is komoly tanulmányi csúszásokat lehet összeszedni, ezért érdemes odafigyelni azokra a tárgyakra, amelyek neve „Bevezetés”-sel kezdődik – általában ezek a legkritikusabbak, ezekre épül később a legtöbb fontos tantárgy.)

 

Tantárgyak

A tantárgyak kreditpontjainak megszerzéséhez szükséges a tárgyak követelményeinek teljesítése, így például zárthelyi- és vizsgadolgozatok legalább elégségesre való teljesítése, a házi feladatok, rajzok beadása stb. Egy-egy tantárgy általában több kreditpontot ér, az oktatott anyag nehézségétől és ennek elsajátításához szükséges időtől, illetve a heti óraszámtól függően lehet 2, 3, 4, 5,6 illetve 10 kredites tárgy is.

A tantárgyak alapvetően 3 csoportba oszthatók:

  • kötelező tárgyak: ezek azok a tárgyak, melyeket mindenkinek teljesítenie kell ahhoz, hogy diplomát szerezhessen.

  • kötelezően választható tárgyak: képzésektől és szakirányoktól függően előre meghatározott kreditpontért kell felvenni kötelezően választható tárgyakat. Itt általában egy megadott tárgycsoport tárgyai közül választhattok érdeklődéseteknek megfelelően.

  • szabadon választható tárgyak: képzésektől függően az előírt kreditpontok legalább 5%-ának megfelelő pontért, azaz osztatlan képzésben 15, BSc-n 11 és MSc-n 6 kreditért szabadon választható tárgyakat kell felvenni. Ez azt a célt szolgálja, hogy ne csupán szakemberekké, hanem igazi értelmiségiekké váljatok. Az építész szabadon választható tárgyak mellett a BME bármely másik karának meghirdetett tárgyát hallgathatjátok, ezáltal is szélesítve a látókörötöket. 

Ezeken a csoportokon belül a tárgyak teljesítésük követelményei szerint lehetnek:

  • félévközi jegyes tárgyak, melyeknél jellemzően félév közben kell teljesíteni az előírt zárthelyiket és leadásokat, ezeket pótolni pedig a pótlási héten lehet. Az így elért eredményeitek alapján kaptok jegyet a félév végén.

  • vizsgás tárgyak, melyeknél a félévközi jegyes tárgyakhoz hasonlóan félév közben is dolgozni kell, de ott elsősorban az ún. aláírásért, ugyanis csak az a hallgató mehet vizsgázni, aki félévközi eredményei alapján aláírást szerzett.

  • kritérium tárgyak, melyek általában nullkreditesek, viszont a képzés alatt bizonyos számút kötelező teljesíteni. Ilyen pl. a testnevelés, amiből mindenkinek kötelező legalább 2 félévet abszolválni, vagy a szigorlatok, melyek tulajdonképpen több tantárgy anyagából összeállított vizsgák.

 

Tárgyakkreditáció, külföldi tanulmányok

A nemzetközi szinten is általánosan elfogadott kreditrendszernek köszönhetően lehetséges más karokon, vagy akár más (akár hazai, akár külföldi) intézményekben teljesített tantárgyakat elfogadtatni (=akkreditáltatni) az egyes képzésekben.

Ez a folyamat a BME-s karok között bizonyos szintig jól működik, szabadon választható tantárgyként bármelyik másik kar tantárgyát hallgathatjátok és akkreditálhatjátok, illetve néhány kötelező/kötelezően választható tárgy elfogadtatásának is megvan a gyakorlata (pl. az Építőmérnöki Kar egyes tantárgyait lehetséges elfogadtatni kötelező tárgyként is).

Külföldi tanulmányok (pl. részképzés, vagy Erasmus-félév) esetén ennél már bonyolultabb a helyzet: szabadon választhatóként általában ebben az esetben is elfogadnak minden máshol végzett tárgyat, kötelezőként viszont sokkal ritkábban. Az alapvető kritérium az, hogy a másik intézményben elvégzett tárgy tananyaga min. 70%-ban megegyezzen az itthon elfogadtatni kívánt tárgy tananyagával. Ezt egy külön bizottság vizsgálja, az általános tapasztalat viszont az, hogy a kint elvégzett tárgyak „nem elég jók” ahhoz, hogy itthon is elfogadják őket. Így akik külföldön szeretnének tanulni (pl. Erasmus+ program keretében), azoknak számolniuk kell azzal, hogy fél-egy évet „csúszni” fognak a tanulmányaikkal. Ez az egy év csúszás elméletileg még nem okozhat gondot, mert a törvény biztosít az államilag támogatott hallgatóknak a képzési idő letelte után még két félév „ingyenes” oktatást (ennek letelte után viszont már költségtérítést kell fizetnetek, ami félévente súlyos összegeket jelent).

 

Nyelvoktatás

A Egyetem minden hallgatónak biztosít bizonyos mértékű lehetőséget az ingyenes nyelvtanulásra.

A nyelvoktatásnak két fő típusa van:

  • kredites nyelvi kurzusok, melyek lényegében szabadon választható tárgyak. Ezek általában középfokú tudásszinttől felvehető kommunikációs készségfejlesztő, vagy műszaki nyelvi kurzusok. 

  • nullkredites nyelvi kurzusok, melyek arra szolgálnak, hogy a hallgatók egyetemi keretek között ingyen tanulhassanak nyelveket. Ezeket a kurzusokat az Egyetem által biztosított, képzési szintenként meghatározott mennyiségű ún. nyelvi egység „beváltásával” lehetséges felvenni.
    A nullkredites kurzusok esetében számos nyelv (angol, német, olasz, francia, stb.), és előképzettségeteknek megfelelő, kezdőtől egészen felsőfokig terjedő tudásszint közül választhattok. 

 

Térítések

Az oktatás az állami ösztöndíjas hallgatóknak alapvetően ingyenes, viszont bizonyos szolgáltatások igénybevételekor (pl. hivatalos leckekönyv másolat/fordítás, különleges hallgatói jogviszony igazolás, stb.), valamint egyes elmaradások, mulasztások esetén minden hallgató köteles egyéb díjak megfizetésére.

Az utóbbi csoportba tartozó díjakat összefoglaló néven különeljárási díjaknak nevezzük, melyek közül a legfontosabbak az alábbiak:

  • otthoni feladat (pl. Ábris, vagy Épszerk rajz) késedelmes (azaz pót-) leadása: 2 500 Ft/feladat;

  • második pótZH (ún. pótpótZH) írása: 5 500 Ft/alkalom;

  • ugyanabból a tárgyból 3. vagy további vizsgaalkalom: 4 500/alkalom

  • ismételt tárgyfelvétel (pl. egy kötelező tárgy elbukása után): 4 500Ft/kurzus (a gyakorlat és az elmélet – az előadás – itt külön-külön kurzusoknak számítanak);

  • utólagos tantárgyfelvétel: 5 500 Ft/kurzus;

  • vizsgáról való igazolatlan távolmaradás: 5 500Ft/alkalom;

  • kollégiumi térítési díj késedelmes befizetése: 1 400 Ft/alkalom.

Az összes különeljárási díjról szóló összefoglaló táblázatot megtalálhatjátok a HK honlapján.

Láthatjátok tehát, hogy érdemes mindig nagyon körültekintően eljárni és jól tanulni, mert ellenkező esetben később állami ösztöndíjas hallgatóként is súlyos pénzösszegeket fizethettek az Egyetemnek.

 

Elbocsátások

A diploma megszerzéséhez a felvételit követően még nem egyenes az út. A jelenleg érvényben lévő egyetemi Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) értelmében az intézménynek el kell bocsátania azon hallgatókat, akik 

  • a képzési idő kétszeresének letelte után sem fejezik be a képzést,

  • hat alkalommal sikertelenül vizsgáztak egy adott tantárgyból, 

  • hatszori tantárgyfelvétel után sem szerzik meg egy adott tárgy kreditpontjait,

  • egymás után harmadik alkalommal sem nyilatkoznak a félév elején aktív/passzív státuszukról,

  • halmozott súlyozott tanulmányi átlaga 

    • alap- és osztatlan képzésben negyedik aktív félév végén nem éri el a 2,25 értéket,

    • mesterképzésben a második aktív félév végén nem éri el a 2,50 értéket,

  •  az utolsó három aktív félévükben nem szereztek legalább 20 kreditpontot,

  •  vagy újrafelvétel esetén utolsó három félévükben nem szereztek legalább 10 kreditpontot.

 

Egyéb fontos tudnivalók

Ha bármi gondotok adódik, akkor a hallgatói képviselők biztosan tudnak segíteni a szabályzatok útvesztőjében, de nem árt, ha Ti is tisztában vagytok a jogaitokkal.

Ezért ajánljuk a www.epiteszhk.bme.hu oldalon az ’Oktatás’ fül alatt található Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) olvasgatását, emellett a gyakran felmerülő oktatási kérdésekről, és azok megoldásáról találhattok ugyanitt egy gyűjteményt (Gyakran ismételt kérdések - GYIK). 

Amennyiben mégis maradt Bennetek megválaszolatlan kérdés, írjatok bátran az aktuális oktatási referensnek az oktatas@epiteszhk.hu címre!

A későbbiekben pedig mindig figyeljétek a HK honlapot, itt minden esetleges változásról értesítünk Benneteket!

Elsős tárgyak

Ha minden igaz, azért jelentkeztetek az Építészmérnöki Karra, mert a világ sok-sok része közül az épületek nyűgöznek le leginkább. Nem kell félnetek, jó helyen jártok, már ha valóban ilyen érdeklődéssel érkeztetek Egyetemünkre. Már az első félév után tapasztalni fogjátok, hogy másképpen mászkáltok az utcán, mint nem építészhallgató ismerőseitek. Míg a legtöbb ember fejmagasságban szemlélődik, Ti fölfelé tekintve vesztek észre napról-napra egyre több mindent az épületeken. Itt az Egyetemen megkaptok minden lehetőséget arra, hogy töviről-hegyire megismerkedjetek az épületszerkezetekkel, papírra tudjátok vetni gondolataitokat, ki tudjátok számolni a beépítendő gerendák szükséges vastagságát, és minél tájékozottabbak legyetek a szakmában, mind elmúlt idők alkotásait, mind kortárs munkákat beleértve. A rajzolás lételeme lesz az életeteknek, hiszen a zárthelyiket mi gyakran nem írjuk, hanem rajzoljuk, ahogyan a házi feladatokat is. Nem kell sok időnek eltelnie, hogy megtapasztaljátok, egy makett elkészítése milyen rumlit tud eredményezni a szobátokban, és hogy a világ összes pénzét is el tudnátok költeni egy papírboltban, ha tehetnétek.

Az első félévben az alábbi kötelező tantárgyakat fogjátok hallgatni, melyek szilárd alapként fognak szolgálni későbbi tanulmányaitokhoz.

Vizsgás tantárgyak:

  • Építész Matematika 1 (4 kredit)

Deriválás, integrálás, határérték számítás és vektorok. Ez lehet, hogy első hangzásra ijesztőnek tűnik, viszont nincs mitől félnetek. Az Egyetemen köztudottan a mi képzésünkön részesülnek a hallgatók a legkevesebb matek oktatásban, ami történetesen kettő félévet jelent (a Matematika 2 c. tárgy összesen 2 kredit, úgyhogy látszódik, hogy első féléves testvére a nehezebb falat). Persze akik ezt a tárgyat választották emelt szintű érettségijük letételéhez, azok előnnyel indulnak, de elvileg minden jelentkezőhöz közel állnak a természettudományok, úgyhogy biztosan meg fogtok tudni birkózni ezzel a kihívással.

Követelmény: 2 db ZH (melyekből lehetőségetek lesz pótZH-k letételére is) és egy írásbeli vizsga a félév lezárásaként. Ez is, ahogyan a többi számolós tantárgy, legjobban úgy tanulható, hogy gyakoroltok és gyakoroltok. Általában szerezhetőek részpontok a számítások levezetése közben, de lényeges, hogy jó megoldás jöjjön ki a végén.

  • Ábrázoló geometria 1 – „Ábris” (5 kredit)

Itt minden megrajzolt test és forma csupa szögletes (ellentétben az Ábris 2-vel, ahol minden gömbölyödik). Alapvetően a tárgy során különböző testek, síkidomok metszésével, döfésével kell foglalkoznotok majd, mivel mindez nagyban javítja a térlátásotokat, és megismertet Titeket mindenféle ábrázolási módszerrel, amik később hasznosak lehetnek például a tervezési vagy az informatikai tárgyaknál. Érdemes az elejétől fogva követni a tanultakat, mert könnyű belezavarodni. Alapvetően a térlátásotokat használjátok itt a legtöbbet, emiatt ha úgy érzitek, nem megy valami, kérdezzétek meg egy ismerősötöket, hogy nem tudná-e elmagyarázni miről is van szó, hiszen ha Ti is „meglátjátok”, mit kér tőletek a feladat, könnyebben tudtok majd továbbhaladni.

Követelmény: a félév során 2 db ZH (és két pót) lesz és a végén a vizsga, amely tartalmaz mind írásbeli, mind szóbeli részt is. Az aláírás megszerzésének két feltétele van, az egyik az, hogy a ZH-kból szerezhető összesített pontszámotoknak el kell érnie a megszerezhető pontok 50%-át, valamint el kell fogadtatnotok 2 db házi feladatot. Ezek a házik talán a legnehezebbek az első félévben, mert nagyon nagy részletezettségű, tussal kihúzott A2-es rajzokról van szó, úgyhogy mindenképpen tanácsos időben elkezdeni a munkát.

  • Építészettörténet 1 - Népi építészet - „Éptöri” (3 kredit) 

Népi építészetünk hagyományos építészeti technikáiról, valamint az őskor épületfejlődéséről szól ez a félév. Olyan módszerekkel találkozhattok az előadásokon és a gyakorlatokon, amelyek korszerűsített változata vissza fog még köszönni épületszerkezettani tanulmányaitoknál. Egy szombati napon tankörszinten ellátogattok a szentendrei Skanzenbe is, hogy élő példákon is végigkövethessétek a tanultakat.

Követelmény: 1 db ZH (a pótlás lehetőségével), és vizsga írásbeli, illetve szóbeli résszel. A tantárgy jellegéből adódóan a számonkéréseknél döntő többségében inkább rajzolni kell, mint írni. Van egy házi feladat is, ahol egy hazai tájegység jellemző épületét kell majd megmaketteznetek, és egyénileg dokumentálnotok (azaz építészeti rajzokat készítenetek róla). Ezekből a makettekből a Tanszék a félév végén felépít egy „várost”, amit minden érdeklődő meglátogathat.

 

A következő három tárgynak „Bevezetéssel” kezdődik a neve, mivel rengeteg olyan fogalommal és eljárással ismerkedtetnek meg Benneteket, amelyek elengedhetetlenek lesznek a későbbi tanulmányaitok során. A fokozott jelentőségük abból is fakad, hogy ezen tárgyak valamelyikének elbukása rögtön egy év „csúszást” jelent a tanulmányaitokban, úgyhogy nagyon figyeljetek ezek teljesítésére.

 

  • Bevezetés a tartószerkezet-tervezésbe - „Bevtartó” (2 kredit)

Különböző számítási módszerekkel ismerkedhettek meg egyszerű példákon keresztül, amelyek használata mindennapos lesz későbbi szilárdságtani tanulmányaitok folyamán. Középiskolai mechanika témakörön belül lesz szó erőjátékról, testek egyensúlyáról, és olyan témákkal is foglalkoztok majd, mint például, hogy mi a különbség egy rugalmas és egy képlékeny anyag viselkedése között.

Követelmény: 2 db ZH (mindkettőt lehet egy alkalommal pótolni) és írásbeli vizsga. Az aláírás feltétele, hogy mindkét ZH-t legalább 50%-ra teljesítsétek. A Bevtartó is „számolós” tantárgy, úgyhogy a minél több feladattípus megoldása a legkifizetődőbb módszer a tanulásban.

Félévközi jegyes tantárgyak:

  • Bevezetés az építészetbe - „Bevép” (2 kredit)

A tárgy célja a látókörötök bővítése, olyan építészeti munkák bemutatásával, amelyek ismerete alapvető minden szakmabeli ember számára, valamint kitűnő inspirációt tudnak adni a tervezési feladatokhoz is. Megtanít továbbá egy-két olyan kifejezést, amit tervezői konzulenseitek szájából hallhattok majd. Csak előadásokon keresztül sajátíthatjátok el ezt a tananyagot, úgyhogy már csak ezért sem érdemes kihagyni őket.

Követelmény: 1 db ZH (és a két pótlása), valamint egy házi feladat osztályzata adja ki a félév végi eredményeteket.

  • Bevezetés az épületszerkezettanba - „Bevépszerk” (2 kredit)

Átfogó ismereteket ad egy olyan szegletéről az egyetemi tanulmányaitoknak, amely talán az egyik legmeghatározóbb lesz a későbbiekben. Az előadásokon sok-sok magyarázó ábra segítségével sajátíthatjátok el az épületszerkezettan alapelveit, szakkifejezéseit, követelményeit.

Követelmény: 1 db ZH az előadások anyagából, és egy rajzos házi feladat adja a félévvégi jegyeteket. A rajz a kistestvére a többi ráépülő tantárgy leadásainak, ám ez nem jelenti azt, hogy nem kell rá majd hosszú munkaórákat szánnotok.

  • Rajz 1 (5 kredit)

Nagyon hasonló beállításokat kell majd rajzolnotok, mint amiket begyakoroltatok a rajzi felvételire való felkészüléskor is. A tárgy célja a térlátásotok, valamint a rajzi készségeitek fejlesztése, hogy a továbbiakban az erre a tárgyra épülő többi rajzórán is helyt tudjatok állni.

Szerencsére nem kell tartanotok attól, ha egy kiadós nyár után kevésbé áll kézre a papír és ceruza, mert az oktatás egészen az alapoktól kezdődik. A félév második felében pedig az addig használt klasszikus grafit mellett a színesceruzák is előkerülnek majd.

Követelmény: 3 db ZH-jellegű feladat és a féléves munkákból álló rajzmappa beadása. A ZH-kon a feladat az órán összerakott beállítás lerajzolása 1 vagy 2 alkalmon keresztül, de immár tanári segítség nélkül.

A leadott rajzmappa a félév során készült órai munkáitokat tartalmazza majd, esetleges otthoni feladatokkal kiegészülve. Fontos, hogy a mappa leadásakor meglegyen az összes rajzotok, hiszen ezek nélkül az oktatók nem tudják értékelni a féléves munkátokat.

 

  • Térkompozíció - „Térkomp” (5 kredit)

Tekinthetünk erre a tárgyra úgy, mint a későbbi tervezési tantárgyaitok „bevezetése”.

Itt a négy tervezői tanszék oktatói vezetnek egy-egy tankört, egységes tematikát követve. Még nem konkrét épületeket fogtok tervezni, inkább ennek az alapjait fektetitek le absztraktabb feladatokkal. Megtanultok különböző dolgokból inspirációt meríteni annak lemásolását kerülve, illetve a szépérzéketek is próbára lesz téve. Ismerkedhettek akár a makettezéssel, betonöntéssel, kollázskészítéssel is. A későbbi tervezési tárgyakhoz képest ez egy sokkal szabadabb tárgy, úgyhogy itt teljesen előjöhet a kreatív énünk! 

 

  • Filozófia és művészet (2 kredit)

Tanulmányaitok alatt majdnem minden félévben fogtok találkozni olyan ismeretanyagot nyújtó tárgyakkal, amelyek általános műveltségetek bővítése mellett próbálnak felkészíteni a későbbi életetek folyamán előforduló helyzetekre. Ilyenek többek között a Filozófián kívül a Szociológia, vagy a Közgazdaságtan c. tárgyak.

Követelmény: 1 db ZH, aminek két pótlási lehetősége is van, valamint egy otthoni feladat, ami nem más, mint egy tanulmány az oktató által megadott témakörben.

  • Testnevelés (0 kredit)

A mintatanterv két félév, bármikor teljesíthető testnevelést ír elő mind alap, mind pedig osztatlan képzésben. Érdemes első félévben felvenni. A testnevelés kurzusok között van ingyenes, költség-hozzájárulásos és felmentéses testnevelés is. Amennyiben valamelyiket felveszitek, de nem teljesítitek, úgy különeljárási díjat kell fizetnetek, valamint második alkalommal már nem vehettek fel ingyenes testnevelés kurzust, csak költség-hozzájárulásosat.

Az osztatlan képzésesek is hasonló helyzetben vannak, azzal a különbséggel, hogy számukra a mesterképzéses testnevelés kurzusok is meghirdetésre kerülnek, ahol (amennyiben az alap kettőn túl kedvük tartja) további két félév testnevelést végezhetnek, akár ingyenesen (ha megfelelő kurzust választanak).

További információt a válaszható tesiórákról a testneveles.bme.hu  oldalon találtok.

 

 

HÖK rendszer

Mi az a HK?

A BME Építészmérnöki Karának Hallgatói Önkormányzata a Kar valamennyi beiratkozott hallgatójának érdekvédelmi szervezete. Ennek tagja minden aktív jogviszonnyal rendelkező hallgató, képzési formától függetlenül.

Közvetlenül választott testületek

Közvetlenül választottnak nevezzük azokat a testületeket, melyek a HÖK összes tagjának szavazatai alapján alakulnak meg.

Hallgatói  Képviselet (HK) a Hallgatói Önkormányzat  (HÖK) vezető testülete. A legtöbb másik egyetemen magát ezt a csoportot hívják HÖK-nek. A HK-nak tagja lehet minden, a Karra beiratkozott, aktív státuszú hallgató. Feladatköre a Diákönkormányzatokéhoz hasonló. A BME mind a 8 Kara külön kari Hallgatói Képviselettel rendelkezik.

A választásokra az építész karon minden tanév őszi félévében, legkésőbb október végéig kerül sor.

Másik ilyen választott testület a Hallgatói Szociális Bizottság (HSzB), melynek tagjai a HK-val egy időben kerülnek megválasztása, ők foglalkoznak a szociális pályázatok elbírálásával.
 

Hallgatói Képviselet

Felépítése: A HK-nak összesen 14 választott tagja van, ebből 13 képviselő és 1 elnök. 

Az aktuális képviselőket és elérhetőségeiket megtalálhatjátok ezen az oldalon.

Hivatása: A HK hivatása a kari hallgatók oktatással, szakmával, kultúrával, közösségépítéssel és kikapcsolódással kapcsolatos tevékenységének összehangolása, a különböző érdekek ütköztetése és ezáltal a hallgatók számára lehető legkedvezőbb tanulási és kulturális feltételek megteremtése  az Egyetem keretei között.

Tevékenysége: A HK törvények által előírt kötelezettségein (oktatás kontrollja, kollégiumi férőhely osztása, ösztöndíj osztása) túl részt vesz a Kar életének szervezésében. Elsődleges feladata az oktatás minőségének és korrektségének fenntartása, javítása. Munkájával elősegíti az oktatás hallgatók számára legkedvezőbb megvalósulását, a  a számonkérések időpontjáról történő tanszékek közti egyeztetéstől kezdve a Kar hosszú távú oktatási stratégiájának fejlesztéséig. Nagy részben végzi a hallgatói juttatásokra (ösztöndíjak) kiírt pályázatok elbírálását és intézkedik ezen döntések végrehajtásáról. Rendezvényeket szervez, mind szakmai, mind kulturális téren. Legnagyobb eseményei: a minden évben megrendezésre kerülő Gólyatábor illetve Gólyahét, Gólyabál, Építész Kari Napok, Szakmai Napok, Ballagás. Rendszeres látogatásokat szervez a szakmai szemmel érdekesebb létesítmények, beruházások megtekintésére, megismerésére. Előadásokat szervez a hallgatóság informálásra szakmai és társadalmi kérdések témakörben.

Működése: A HK belső munkájának különböző területeire felelősöket, nagyobb felelősség esetén referenseket nevez ki. A munka nagy része bizottságokon történik, ezen belül vannak állandó (oktatási-, kollégiumi)- és eseti (pl.: véleményező-) bizottságok. A HK szorgalmi időszakban heti, míg vizsgaidőszakban legalább kétheti rendszerességgel tart üléseket. A HK jogai és kötelezettségei alapján részt vesz az egyetemi hallgatói szervezetek és a Kar mindennapi munkájában. Tagokat delegál az Egyetemi Hallgatói Képviseletbe (EHK), annak külső bizottságaiba. Az EHK a kari HK-k egyetemi szintű megfelelője. A HK továbbá részt vesz a Kari Tanács (KT) és annak állandó, valamint eseti bizottságainak munkájában. A HK érdekeit a Kar Dékáni Tanácsán a mindenkori HK elnök képviseli, továbbá összekötőkön keresztül közvetlenül kapcsolatot tart a kari oktatási egységekkel.

A HK irodában ügyeletet tart tanítási időszakban a hét minden napján 10:00-14:00 között, amikor a hallgatók személyesen fordulhatnak a képviselőkhöz kérdéseikkel.

Fontos feladatának tekinti a gólyákkal való kiemelt törődést. Ezért hozta létre és felügyeli a Senior kört. A seniorok –tankörönként három-négy fő– állandó kapcsolatban állnak saját tankörükkel és hirdetik a számukra szervezett tanulmányi előkészítőket, információkat szolgáltatnak, továbbá rendelkezésre állnak a problémás kérdések megoldásának  elősegítésében. A hallgatóságot hirdetőin, weblapjánhivatalos facebook oldaláninstagramján, levelező listáin keresztül tájékoztatja tevékenységéről. Saját újságot működtet Kari Papír (KP) címen. Törvényességi felügyeletet gyakorol a kari hallgatók kulturális folyóirata, a Megfagyott Muzsikus (MM) felett.
 

Gólyatanács

A Gólyatanács az elsőévesek számára szervezett közéleti csoport. Korábban kifejezetten a HK utánpótlásnevelése volt a célja, mára a kari közélet iránt aktívan érdeklődő elsőévesek jelentkeznek, és ismerik meg azt jobban, így később könnyen válnak tagjaivá.
 

Hallgatói Szociális Bizottság

Feladata: A HSzB részt vesz a szociális pályázatok elbírálásában.
 

Rendezvény Csoport

A kari rendezvények szervezésével és lebonyolításával foglalkoznak, ezekről a rendezvényekről később a Közélet pont alatt olvashatsz bővebben. 
 

Hallgatói Gazdasági Bizottság

Feladata szponzorációk gyűjtése és támogatók toborzása a kari rendezvényekhez. Javarészt építőipari cégekkel tartják a kapcsolatot. 
 

Senior Kör

Velük rövidesen megismerkedhettek majd, ők a gólyák beilleszkedését és egyetemi tanulmányait segítő, felsőbbéves hallgatókból álló testület.

 

 
 
 

Juttatások, ösztöndíjak

Alapfogalmak

Az Egyetem beiratkozott, aktív hallgatói jogviszonyú hallgatójaként különböző juttatásokban, ösztöndíjakban részesülhettek, melyeket általában pályázat útján lehet elnyerni. A Ti esetetekben ezek a juttatások alapvetően kétfélék lehetnek: teljesítmény és szociális alapú ösztöndíjak.

Nevéből adódóan az első csoportba tartozó ösztöndíjak bizonyos szintű teljesítmény elérése esetén kaphatóak meg, melyek lehetnek tanulmányi, szakmai, vagy közösségi témájúak is.

Szociális ösztöndíjakra az előbbiekkel ellentétben kizárólag szociális helyzetetek alapján pályázhattok.

A hallgatói juttatásokat a BME-n alapvetően a Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) szabályozza, ahol bővebb információt is találtok az egyes ösztöndíjak szabályzati hátteréről.

Az alábbiakban felsoroltuk az Építészmérnöki Karon elnyerhető legfontosabb ösztöndíjakat.

Fontos tudnotok, hogy ezen ösztöndíjak legtöbbjének kiírásával és elbírálásával a Hallgatói Képviselet foglalkozik, így amennyiben kérdésetek merül fel velük kapcsolatban, első körben keressétek a HK honlapján található információkat!

Amennyiben itt sem találjátok meg a választ, írjatok bizalommal a HK pályázati referensének, Zakor Fruzsinának a palyazat@epiteszhk.hu címre, a szociális alapú ösztöndíjakkal kapcsolatban pedig a szociális referensnek, Antal Jázminnak a szocialis@epiteszhk.hu címre.
 

Teljesítmény alapú ösztöndíjak

  • Tanulmányi ösztöndíj

Tanulmányi ösztöndíjban minden aktív hallgatói jogviszonyú, legalább egy teljesített félévvel rendelkező, állami ösztöndíjas képzésben részt vevő hallgató jogosult az előző féléves tanulmányi eredményei alapján. Ennek megfelelően elsőévesként az őszi félévben még nem kaphattok tanulmányi ösztöndíjat, mivel ekkor még nincs korábbi értékelhető egyetemi tanulmányi teljesítményetek.

Ez az ösztöndíj havi rendszerességgel kerül kiutalásra, és az arra jogosult hallgatók maximum 50%-a részesülhet benne.

A tanulmányi ösztöndíj meghatározási módjait a TJSZ tartalmazza, melyek közül Karunkon a kreditindexet  használjuk.

A kreditindex számításának módja, hogy a félévben elvégzett tárgyak érdemjegye felszorzásra kerül a kreditértékükkel, majd ezeknek az összege a mintatantervben javasolt 30 kredittel van leosztva.

Ezek alapján az előző félévekben a tanulmányi ösztöndíj legmagasabb értéke közel 40000 Ft/hónap volt, míg a legkevesebb 8500 Ft/hónap, amelyet a hallgatók a félév során 5 alkalommal kaptak meg.

Ez az egyetlen olyan hallgatói juttatás, amelyre nem kell pályáznotok, a tanulmányi ösztöndíj kiosztását a Hallgatói Képviselet minden félév elején automatikusan elvégzi. 

 

  • Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj (korábban Köztársasági Ösztöndíj)

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat (NFÖD) az oktatásért felelős miniszter adományozza a BME által javasolt rangsor alapján. A pályázaton az egyetemi szinten is kiemelkedő tanulmányi, szakmai, tudományos, nyelvi és közéleti eredményekkel rendelkező hallgatók vehetnek részt.

Az ösztöndíj sajátossága, hogy nem csupán egy félévre, hanem egy teljes tanévre szól, a havonta elnyerhető ösztöndíj összege pedig jelenleg 40 000 Ft.

A pályázatról bővebb információt az Egyetemi Hallgatói Képviselet honlapján, a www.ehk.bme.hu-n találtok.

 

  • Kari BME ösztöndíj (és Egyetemi BME ösztöndíj)

A Kari BME ösztöndíj (röviden KBME) elsősorban a hallgatók alapvető tanulmányi kötelezettségein túlmutató teljesítményeinek jutalmazására szolgál. A bíráláskor figyelembe vett szempontok a kiemelkedő tanulmányi eredmény, a különböző szakmai- és tudományos tevékenység, az idegennyelv-ismeret, valamint a sporttevékenység. Minden tevékenység esetében kizárólag az előző félévben végzett munka számít.

Az egyszeri alkalommal kiutalásra kerülő elnyerhető ösztöndíj összege teljesítménytől függően akár 100 000 Ft is lehet.

 

Az Egyetemi BME ösztöndíj (EBME) hasonlít a KBME-re, annyi különbséggel, hogy itt nem kari, hanem egyetemi szinten történik a pályázás és a bírálás is, valamint az elnyerhető összegek is magasabbak, melyek nem egy összegben, hanem havonta kerülnek kiutalásra. Ennek megfelelően a pályázat részleteivel kapcsolatban mindig az EHK honlapján találtok bővebb információt.

 

  • Hallgatók az oktatásért ösztöndíj

Ez az ösztöndíj azon hallgatóknak szól, akik tevékenységükkel valamilyen módon segítették a Karon folyó oktatást. Ide tartoznak többek között a konzultációk, előkészítők tartása, jegyzetek írása-fordítása, valamint egyéb, a tanszékeket segítő munkák elvégzése.

A pályázatot minden félévben a HK írja ki és bírálja el a pályázó hallgatók előző félévben végzett tevékenysége alapján.

 

  • Közösségi ösztöndíj

Ez az Építész HK által kiírt ösztöndíj azon hallgatóknak szól, akik a pályázati időszakban (ez jelenleg itt is az előző félév) kiemelkedő közéleti tevékenységet végeztek. Ez a közéleti tevékenység általában az öntevékeny körökben és a Hallgatói Képviselet Testületeiben végzett tevékenykedést jelenti, de az ösztöndíj más egyéni, a kari hallgatói közösségi élet fejlődését, élénkítését szolgáló tevékenységre is megkapható. Az ösztöndíjra ennélfogva mind csoportosan (pl. öntevékeny körök esetében), mind egyénileg lehetséges pályázni. 

 

  • Hangadó ösztöndíj

Ezt az ösztöndíjat is a HK írja ki, melynek célja a Karon való véleménynyilvánítás ösztönzése és elismerése. A véleménynyilvánítási tevékenységek köréhez tartozik többek között a Tisztújításokon való szavazás, a Hallgatói Fórumokon való részvétel, és a különböző kérdőívek kitöltése.

Az ösztöndíj elbírálása minden naptári év végén, az adott év teljesítményei alapján, egyénileg történik.

 

  • Hallgatói Képviselet ösztöndíjak

A fent felsoroltakon kívül az alábbi ösztöndíj pályázatok léteznek a hallgatói képviseleti rendszerben végzett tevékenységek elismeréseként:

  • Hallgatói Képviselet ösztöndíja – erre csak a hallgatói képviselők és tisztségviselők pályázhatnak. Az ösztöndíj elbírálása a HK-ban végzett munka alapján történik havi rendszerességgel, melynek összegét képviselőkre lebontva visszamenőleg is megtaláljátok a HK honlapon a 'Közérdekű' menüpont alatt, a Beszámolóknál;

  • Tanácskozási jogú képviselők ösztöndíja – a tanácskozási jogú HK-tagok munkájának elismeréseként, szintén havi rendszerességgel;

  • Közéleti ösztöndíj – a HK munkájában való segítség elismeréseként, az előző félév tevékenységének alapján megpályázható ösztöndíj.
     

Szociális alapú ösztöndíjak

  • Rendszeres szociális ösztöndíj

Rendszeres szociális ösztöndíjra minden olyan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, állami ösztöndíjas hallgató jogosult, akinek a leadott pályázata eléri az adott félévben meghatározott minimum pontszámot. Ezen felül Rendszeres szociális ösztöndíjat az az önköltséges hallgató is kaphat, aki tanulmányait államilag támogatott képzésben kezdte meg, csak pl.: rosszabb tanulmányi eredményei miatt önköltséges képzésre sorolták át, viszont van még fennmaradó államilag támogatott féléve.

A Rendszeres szociális ösztöndíj odaítélésének alapja a szociális helyzet, amely az egyetemileg egységes rendszeren keresztül, a megadott igazolások leadásával és bemutatásával kerül felmérésre. Az ösztöndíj a félév során havi rendszerességgel, összesen 5 alkalommal kerül kiutalásra, legkisebb összege 15 000 Ft/hónap, maximális összege pedig 70 000 Ft/hónap körül alakul általában.

Fontos, hogy ebben az ösztöndíjban Ti is részesülhettek már az első aktív félévetekben is! A pályázás első lépése az, hogy érvényes pályázatot adjatok le még a félév kezdete előtt, 2021. augusztus 09-ig.

Pályázatot leadni a BME Műegyetemi Egységes Pályázati Elbírálási Rendszerének (MŰEPER) felületén, a mueper.bme.hu oldalon tudtok, ahol minden további fontos információt is megtaláltok a pályázattal kapcsolatosan.

 

  • Alaptámogatás

Az Alaptámogatás olyan egyszeri, állandó összegű juttatásra jogosító szociális ösztöndíj, amely kifejezetten elsőéves hallgatók segítésére jött létre.

Alaptámogatásban csak akkor részesülhettek, ha BME TJSZ-ben meghatározott I. vagy II. rászorultsági kategóriába tartoztok, államilag támogatott képzésben vesztek részt, és az adott félévben részesültök Rendszeres szociális ösztöndíjban is. További feltétel az ösztöndíjjal kapcsolatban, hogy első alkalommal jelentkezzetek be aktív félévre az adott képzési szinten.

Az alaptámogatásra való pályázáshoz először is le kell adnotok szociális ösztöndíj pályázatot az erre kijelölt felületen, valamint itt tudjátok az alaptámogatásra való jelentkezést is jelezni.

Az alaptámogatás nem kötött külön pontozási elvhez, azaz minden hallgató megkapja, akire teljesülnek a pályázati feltételek.

 

  • Rendkívüli szociális ösztöndíj

Rendkívüli szociális támogatásban minden olyan állami ösztöndíjas hallgató részesülhet, akinek a szociális hátterében váratlan negatív változás következett be, és a leadott pályázata a Egyetemi Szociális Bizottság által elfogadásra kerül.

Ezen juttatás a Rendszeres szociális ösztöndíjjal ellentétben egyszeri juttatás, amely az első félévtől kezdődően bármikor igényelhető a megfelelő igazolások mellékelésével. A Rendkívüli szociális ösztöndíj legmagasabb összege 400 000 Ft.

A pályázattal kapcsolatos bővebb információt az Egyetemi Hallgatói Képviselet honlapján találtok.

 

  • Bursa Hungarica Felsőoktatási és Önkormányzati ösztöndíj

A pályázat célja azon hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatási tanulmányainak támogatása, akik az adott települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkeznek. A pályázatok bírálását is ezen önkormányzatok végzik, ezért a pályázat pontos feltételeivel kapcsolatban is ők az illetékesek.

A minden félévben elnyerhető öthavi támogatás fele-fele arányban intézményi és önkormányzati ösztöndíjrészből tevődik össze, melynek kiutalását a többi ösztöndíjhoz hasonlóan az Egyetem végzi.

Kollégium

Kollégiumi férőhely pályázat

A kollégiumi elhelyezés minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató által igényelhető, pályázat útján odaítélt juttatás.

A pályázat fél évre szól, elbírálása alapesetben a hallgatók szociális helyzete, tanulmányi eredménye, valamint közösségi tevékenysége alapján történik.

A Karra felvételt nyert elsőéves hallgatók, azaz a Ti esetetekben a rendelkezésre álló kollégiumi férőhelyek (általában nagyjából 50 fő) 75%-a szociális pontszám alapján, a maradék 25% pedig a felvételi pontszámok alapján kerül feltöltésre.

A második félévtől az előző félév(ek) tanulmányi eredményei sokkal nagyobb százalékban fognak beszámítani a felvételinél, így amennyiben jól tanultok, az első félévesnél már sokkal több esélyetek lesz szociális pontok nélkül is bekerülni tanulmányi, vagy esetleg tanulmányi-közösségi alapon a lent bemutatott kollégiumok valamelyikébe.
 

Kollégiumi férőhely pályázat leadása

Kollégiumi felvételi pályázatot leadni a kefir.bme.hu oldalon tudtok legkésőbb 2021. augusztus 15. 23:59-ig.

A jelentkezéshez először is szükségetek lesz a Neptun-kódotokra, amit a sikeres felvételi hivatalos kiderülésekor fogtok megkapni levélben. Ezután a következő lépés az adataitok feltöltése a Neptun rendszerbe, majd pedig a KEFIR bejelentkezéshez szükséges címtáras belépő létrehozása. A pályázattal, valamint a jelentkezés menetével kapcsolatos egyéb tudnivalókról keressétek fel a kapcsolódó hírt a HK honlapon.

Amennyiben ezután még mindig maradt Bennetek megválaszolatlan kérdés, írjatok bátran a HK kollégiumi referensének, Mudra Andrásnak a kollegium@epiteszhk.hu címre!
 

Szociális pályázat leadása kollégiumi felvételihez

A szociális pontokat a Hallgatói Képviselet a BME TJSZ 2. számú mellékletében meghatározottaknak megfelelően, a Műegyetemi Egységes Pályázati és Elbírálási Rendszerének (MŰEPER) felületén, a mueper.bme.hu oldalon leadott pályázatok alapján ítéli oda.

Fontos tehát, hogy ha szociális pontokat is szeretnétek beszámíttatni a kollégiumi felvételi pályázatotokba, akkor mindenképpen le kell adnotok szociális pályázatot is az ESZR felületén!

A szociális pályázattal kapcsolatos minden további információt megtaláltok az említett leadási felületen és ezen a linken, de amennyiben maradt kérdésetek, forduljatok bizalommal a HK juttatási referenséhez, Antal Jázminhoz szocialis@epiteszhk.hu címen.
 

Kollégiumok

Karunk a Bercsényi 28-30 Kollégiumban, a Vásárhelyi Pál Kollégiumban és a Schönherz Zoltán Kollégiumban rendelkezik férőhelyekkel. A három kollégiumban található építész férőhelyek száma összesen közel 370, melyből az elsősök számára kb. 50 áll rendelkezésre.

  • Bercsényi 28-30 Kollégium – 1117 Budapest, Bercsényi u. 28-30.
    Tradicionálisan az Építészmérnöki Kar saját kollégiuma, kb. 10 perc sétára az Egyetemtől.
    A szobák két ágyasak, külön csappal, beépített szekrénnyel, alapvető bútorokkal és hűtővel felszerelve. Az 5 szintes épületben szintenként egy-egy férfi és női vizesblokk található.
    A kollégium a nevét adó utcában található, az Allee bevásárlóközpont mellett, ahol megtalálható minden, amire egy kollégistának szüksége lehet.
    A pár éve felújított és bebútorozott szabadon használható földszinti közösségi termek lehetőséget biztosítanak a közös tanulásra és makettezésre. Mivel a kollégiumot tulajdonképpen csak építészek lakják, így a kari közélet is itt szerveződik: a Bercsényi ad otthont az öntevékeny köri programoknak és kari rendezvényeknek.

  • Schönherz Zoltán Kollégium – 1117 Budapest, Irinyi József u. 42.
    Hagyományosan a Villamosmérnöki és Informatikai Kar kollégiuma, melyben viszont egy egész szinten építészek laknak.
    Nagyjából csak egy kőhajításnyira található az Egyetemtől, és a PPP program keretében felújított, új bútorzatú, 3-4 ágyas, saját fürdőszobás szobákkal rendelkezik. Annak ellenére, hogy a kari közélet elsősorban nem itt zajlik, az itt lakó építészekből is egy remek közösség alakul évről-évre.

  • Vásárhelyi Pál Kollégium - 1111 Budapest, Kruspér u. 2.
    Elsődlegesen az Építőmérnöki Kar kollégiuma, de több más kar is kap itt elhelyezést. Az építészek évek óta kapnak itt elhelyezést 3-4 fős szobákban, leginkább a nemrég felújított B szárnyban. A szobák alapvető bútorozással rendelkeznek.

 

Mindhárom kollégiumban található szintenkénti konyha, valamint mosókonyha, konditerem is. Internet minden félév elején igényelhető, ennek díja 3-5000 Ft között mozog egész félévre.
 

Kollégiumi térítési díjak

A kollégiumi elhelyezésért térítési díjat kell fizetni, ennek összegei a 2019/2020-as tanév őszi félévében a következőképpen alakulnak:

 

 

Bercsényi 28-30 Kollégium

Schönherz Zoltán Kollégium
Vásárhelyi Pál Kollégium

Állami ösztöndíjas hallgatóknak

11 650 Ft/hó

9 320 Ft/hó

Önköltséges hallgatóknak

23 300 Ft/hó

20 970 Ft/hó

Fontos! Ha egy hallgató lemond a kollégiumi férőhelyéről, a lemondással érintett, és az azt követő két hónap kollégiumi térítési díját is köteles kifizetni, valamint a következő félévben csak a rendes pályázat után üresen maradt férőhelyekre vehető fel.

Közélet

 

Az Építészmérnöki Kar mindig is híres volt hallgatói közösségéről, amit manapság is számos dolog bizonyít: az egyedülálló Gólyatábor és gólyaprogramok, a Gólyatanács, a rengeteg, érdekesebbnél érdekesebb öntevékeny kör, a nagymúltú és nagyszabású kari rendezvények, a méltán híres Bercsényi Gödör Klub, a szakmai körök, a leadásidőszakban éjjel-nappal tartó leadáspartyk a Bercsényiben… Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a BME-n építésznek lenni nem csak egy egyszerű jogviszony, hanem egy életre szóló élmény. 

Érdemes tehát a lehető legtöbbet kihozni belőle, ezért buzdítunk Titeket is, hogy találjátok meg a helyeteket a kari közéletben: próbáljatok ki öntevékeny köröket, a Gólyatanácsot, legyetek szakkolisok, járjatok le a GöDöRbe és a kari rendezvényekre. Ehhez az alábbiakban egy kis kedvcsináló leírást olvashattok a lehetőségekről.

 
Hallgatói Csoportok

Öntevékeny körök

  • Arculat Csoport

  • B3

  • Bercsényi Sport Kör (BSK)

  • Bercsényi Építész Tudástár (BÉT)

  • Bercsényi Fotókör

  • Bercsényi Főzőkör

  • Bercsényi Fűkör

  • Bercsényi Gödör Klub (GöDöR)

  • Bercsényi Kocka Kör

  • Bercsényi Makettkör

  • Bercsényi Számítástechnikai Kör (BSZK)

  • Célpont

  • Építész Pörpatvar

  • Képkocka

  • Közönséges vetítés (KözVet)

  • Kvint Kör

  • Schönherzes Építészek Közössége (Schék)

  • Társasjáték Öntevékeny Kör

Szakkollégiumok

  • BME Építész Klub Szakkollégium

  • Építész Szakkollégium
     

Kari rendezvények

  • Szakmai Napok

Október elejére már minden oktatótokat megismerhetitek, és a szorgalmasabbak az óráikra is bejárhatnak. A padokban megszerzett tudást viszont élettel kell megtölteni. A vonalakból falak, a felületekből födémek lesznek, mindezt pedig testközelből ismerhetitek meg.

Egyrészt elhozzuk nektek a gyártókat, másrészt elviszünk Titeket hozzájuk. A kollégiumban és az Egyetemen szervezett előadások és termékbemutatók által teljesebb képet kaphattok a mai építőiparról és építőanyagokról, míg az épületbejárások ezek felhasználását, beépítését mutatják be.

  • Kolimpia

A Bercsényi Kollégiumban tartott Kolimpián nem csak kolisként vehettek részt! A minden évben különböző tematika köré épülő játékok, versenyek felpezsdítik a kollégium egyébként is élénk közéletét. Legyen szó a felejthetetlen (vagy éppen az emlékezetekből kieső…) szintfutásról, beöltözésről, vagy más feladatokról, itt a hangulat és verenyszellem évről-évre a tető fokára hág.

  • Gólyabál

A Gólyabál a Kar egyik, ha nem a legelegánsabb eseménye a tanév során, méghozzá általatok válik azzá, hiszen a Bál fényét a közös táncok, a csinos öltözetek és az emelkedett környezet növeli. November végéig sok időtök lesz még, hogy megtaláljátok a párotokat az Egyetemen és begyakoroljátok a keringőt vagy éppen egy modern táncot.

Hagyományosan a Gólyaeskü után váltok az Egyetem polgáraivá, amit persze együtt mond el az egész évfolyam, mely szintén igazán felemelő pillanat. Ez az utolsó egyedül Nektek szóló program, neves előadókkal, a mai magyar könnyűzene legnagyobb képviselőinek koncertjeivel, de a többi maradjon meglepetés. Bulizzatok együtt egy hatalmasat, hogy legyen mire visszaemlékezni!

  • Építész Kari Napok

A második félév legnagyobb eseményéről senki sem hiányozhat. Ez az a pár nap, amikor kicsit fellélegezhettek a leadások, zh-k között, és a barátaitokkal csapatokban indulhattok az Építész Kari Napok nyereményeiért.

A fesztivál hangulatú esemény keretein belül felfordul a kollégium és környéke. Versenyekkel és hajnalig tartó bulikkal tarthatunk egy rövid tavaszi szünetet a fárasztó tanulás mellett. A kerület minden lakója megismeri az indulótokat és a csapatzászlót, Ti pedig életre szóló élményeket gyűjthettek, ha részt vesztek rajta!

  • X1,2

Ehhez az eseményhez nulladik fázisként lényegében egy üres papírlapot kaptok, amit Ti tölthettek meg színekkel, ötletekkel. Hagyományosan ugyanis a gólyák, pontosabban a Gólyatanácsból megválasztott főszervező és csapata szervezi meg a tavaszi félév legnagyobb kari buliját, elsősorban az első- és másodéveseknek.

Ez nem azt jelenti, hogy csak Ti jöhettek el rá, évről évre kíváncsian várják a felsőbbévesek is az X1,2 napját, mert szívesen emlékeznek vissza a sajátjukra, és persze örömmel vesznek részt az egyre jobb bulikon. És azt, hogy a név – X1,2 – mit jelent, hamarosan megtudjátok...

  • Sportnap

Sport, buli, jó társaság… Mi más kéne egy tökéletes naphoz? Akár te vagy a kidobós királya, a sörpong bajnoka, vagy csak fociznál egyet az oktatóiddal, a Sportnapon mindenki talál magának való programot. Ha pedig igazi versenyszellemmel teli vagy, harcba szállhatsz a Sportnap vándorkupáért, vagy megmutathatod magad a Mr. és Mrs. Bercsényi “testépítő” versenyen. A mozgalmas nap után a Gödörben ereszthetjük ki a gőzt.

  • Majális

Május 1-jén, a munka ünnepén visszautazunk egy kicsit az időben, a lányok szalaggal a hajukban, a fiúk sörrel a kezükben hallgatják a rendszerváltás előtti zenéket, játszunk régmúlt játékokat, kolbászt sütünk, és természetesen májusfát is állítunk a Bercsényi Kollégium zöldudvarán.

  • Ballagás

A lediplomázott hallgatók számára szervezett ballagás Karunk egyik hivatalosabb rendezvénye. Hozzá társul a Szakestély is, ahol a hallgatók a tanárokkal együtt mulathatnak át egy estét.

  • Építész Piknik

A tanév lezárásaként szolgáló eseményen már kötetlen formában lehet élvezni a jó időt és a tanulás „végét”. Ezt a napot szakmai előadások és kiállítások ékesítik, valamint az oktatók is megpihennek kicsit, az órai „szigorból és fegyelemből” kiszakadva kötényt ragadnak, és készítik el nekünk a legfinomabb vacsorákat egy jó beszélgetés, főzőverseny és sok nevetés mellett.

  • Kari Tábor

Nyáron is van lehetőség együtt bulizni a barátokkal; az augusztusi Kari Táborban a Hallgatói Képviselet szervez különböző programokat a közéletben aktív építész hallgatók számára. A legnépszerűbbek között szerepel vetélkedő, Badacsony túra, kvízest… Emelett a hallgatói köröknek is van alkalmuk gyűlést tartani, csapatot építeni. Mindig hangulatos a légkör a rég nem látott ismerősök újraegyesülésekor. A balatonlellei táborban lehet röplabdázni, kubbozni, fürdeni és még sok más dolgot csinálni, mindenki megtalálja a neki való időtöltést.
 

Kari újságok 

Az Építészmérnöki Karon két egyetemi újság is megjelenik a HK gondozásában.

Egyik a Kari Papír, a Hallgatói Képviselet hivatalos lapja, míg a második lapunk, a Megfagyott Muzsikus már egy pikánsabb hangvételű kulturális lap.

  • Kari Papír

1975 januárja óta havonta jelenik meg, a lap a kari közélet egyik megörökítője. Közvetítenek mindenféle eseményről, beszámolókkal és interjúkkal színesítik a hétköznapjaitokat. A Az újság így a fejlődés buktatókkal teli útján jár, talán valahol félúton. Jelenleg a papír alapú megjelenés szünetel, a HK honlapon olvashatjátok az érdekesebbnél érdekesebb cikkeket.

  • Megfagyott Muzsikus

A legnagyobb múltú építész kari lap. 1905 óta „évről-évre tartalomban és külső megjelenésben versenyezve látnak napvilágot a szebbnél-szebb füzetek, a bohóság mezében, édes önfeledtséggel, magukról maguknak, amint írják.” – írta rólunk Dr. Lechner Jenő.

Beszólnak, kritizálnak, dicsérnek, elmélkednek és a legfontosabb: mindenhez hozzászólnak, ami éppen aktuális.

 

Tippek albérletkereséshez, lakásvásárláshoz

A kolis résznél már olvashattátok, hogy az első félévben főleg a szociális helyzetetek és kisebb arányban a felvételi pontszámaitok alapján kerülhettek be a BME-s kollégiumok valamelyikébe. (A második félévtől viszont már nagyobb hangsúlyt fog kapni a tanulmányi eredményetek is.)
Így lehet, hogy szeptembertől nem tudsz kollégiumban lakni, és persze vannak, akik célirányosan albérletet keresnek, vagy lakást vásárolnak: következzen Nekik pár tipp, mire érdemes odafigyelni.

Legfontosabb a leendő otthonok elhelyezkedésére odafigyelni: a keresők többségében kerület szerint tudtok keresni, ám a XI. került az egyik legnagyobb városrész, ezért így igen távoli, tömegközlekedésileg kevésbé kedvező lakásokat is kiadhat a találati lista. Javasoljuk, hogy elsősorban ne is kerületi preferenciákat állítsatok be, hanem inkább a BKK fő útvonalait érintő helyeket keressétek: a M4, a 4-6 villamos vonala (Nagykörút), 19-es, 41-es villamos vonalához közeli helyeket, és persze a gyalogosan megközelíthető távolságokat.

Keresési javaslatok területek alapján:

XI. kerület: Lágymányos, Műegyetem környéke, Feneketlen tó, Gellért hegy, Infopark; Fehérvári út közeli övezetek; Kelenföld
IX. kerület: belső Ferencváros (Kálvin tér, M4), Rehabilitációs terület;
VIII. kerület: Palota-negyed, Rehabilitációs terület (Rákóczi tér, M4), Corvin-negyed;
V. kerület teljes része;
VI-VII. kerület Nagykörúthoz közeli része.

A hely után fontos, hogy mekkora lakást szeretnél: egyedül laknál, esetleg egy lakótárssal, vagy akár mint egy kisebb közösségben, öten-hatan. Nem mindegy, hogy szeretnél-e külön szobát, vagy szívesen osztoznál lakótársaddal. Ezt elsősorban magadban kell eldöntened, hogy milyen életvitelt szoktál meg eddig, és mennyiben szeretnél ezen változtatni.

A lakás egyéb jellemzői, mint az emeleti helyzet, fűtés, lift, közös költség, komfort fokozat tovább árnyalja a lakás állapotát, érdemes részletesen utána olvasni – pontosan mit tartalmaz a közös költség, mit számol a társasház átalányban, mi az, ami egyedi mérős kialakítású.
Fontos, hogy sose válassz látatlanban, minden esetben nézd meg leendő lakásod! Ha valamelyik lakás tetszik, nézd meg második körben is, kérdezz rá minden részletre.

A keresésnél alapvetően két verzió van: vagy közvetlenül a tulajdonostól veszed ki a lakást, vagy közvetítőn keresztül. Amennyiben közvetítőn keresztül keresel, fontos, hogy tudd, a profi, országos cégek a keresőktől semmi esetben sem kérnek előleget a keresési időszakban (ezek a cégek mindig a kiadótól/eladótól kapják jutalékukat), amennyiben mégis ilyennel találkoztok (például csak 5-10-20 ezer forint előre fizetés esetén mutatnak lakásokat), ne fizessetek, váltsatok közvetítőcéget! Ha cégen keresztül kerestek, minden bizonnyal jogilag korrekt szerződést kaptok, de azt is érdemes átnézni: pontosan hány havi kauciót kérnek, mennyi a felmondási idő (mind a két fél részéről), meghibásodás, kár esetén mi a felelősségre vonás pontosan menete.

Ha közvetlenül tulajdonostól veszitek ki a leendő otthonotok, akkor is hasonlóan oda kell figyelnetek az előbbiekben már említett kaucióra, felmondási időre, stb. – és minden esetben írjatok legalább egy egyszerűsített szerződést, még ha barátiasnak is tűnik a viszony, nehogy egyik pillanatról a másikra fedél nélkül maradjatok.

A keresésnél az ismert oldalakon kívül érdemes akár a Facebook-on is rákeresni albérletes csoportokra, főleg, ha lakótársat is keresel magadnak vagy magad mellé.

Amennyiben kollégista szeretnél lenni, akár már a tavaszi félévben lehetőséged van rá, hiszen ekkor már a tanulmányi eredményeid és a közösségi tevékenységeid is számítanak! Ha ezt szeretnéd, ügyelj arra, hogy csak fél évre írd alá a szerződést, vagy csak lakótársként költözz valakihez!

Számítógép / laptop vásárlási tanácsok

Az Egyetemet elkezdve már lehetetlenné válik, hogy saját számítógép nélkül próbáljunk boldogulni, hiszen a legtöbb információ, tananyag, feladat interneten érhető el, vagy számítógéppel kell majd megoldani.

Az építészek esetén ez egy igencsak fontos kérdés, hiszen fogtok használni különböző 3D-s modellező programokat, tervező programokat, látvány és grafikai programokat. Ezek sajnos olykor igencsak erőforrás-igényesek, ráadásul sok időt meg tud takarítani az ember, ha nem kell minden egyes mozdulatnál sokat várni a gépre.

Az első 1-2 évben ezekre a programokra még jóval kevesebb hangsúly kerül, csak olyanokat fogtok elvétve használni, mint a Photoshop vagy a Sketchup. Később viszont az előbb említett pogramokon kívül megjelenik már majd az AutoCAD és ArchiCAD is, melyek már jóval több erőforrást igényelnek és használatuk egyes tantárgyak esetében egyik pillanatról a másikra kiváltja majd a szabadkézi rajzolást. Hosszú távon tehát mindenképpen vegyétek figyelembe, hogy szükségetek lesz egy erős számítógépre.

Laptop, vagy asztali?

Ezt mindenki döntse el saját belátása szerint, azonban tény, hogyha mindenképpen kell venni egyet, a laptop az első években sokkal praktikusabbnak bizonyulhat. Könnyen lehet hazautazni vele, bevinni az Egyetemre konzultálni, közösen dolgozni.

De milyet vegyek?

Célszerű úgy gondolkozni, hogy a laptop legyen minőségi, kibírjon akár 4-5 évet is, hiszen addig minimum idejártok az Egyetemre, és nem kis kiadásról van szó. Az alapján mérlegeljétek, hogy képes legyen futtatni a már említett programokat, hogy ha szükségetek lesz rá 1-2 év múlva, ne kelljen másik laptopot vásárolni.
Emellett lehet előre is tervezni, hogy pl. egy későbbi komolyabb konfiguráció megvásárlása esetén megmaradhasson a laptop, mint hordozható munkaállomás.

Specifikációk:

  • Processzor: mindenképpen 4 magos, lehetőség szerint legalább Intel i5, vagy azzal hasonló erősségű. Ha még most nem is érezhető az előnye, később könnyen megtérülhet a haszna.
  • RAM: 4GB alatt ma már nem érdemes semmi esetben sem venni laptopot, azonban a szerkesztőprogramok, képszerkesztőkkel későbbiekben a 8GB a biztosabb megoldás. Ezzel már kényelmesen el lehet dolgozni, de persze lehet nagyobban is gondolkozni, amennyiben a pénztárca engedi.
  • Videokártya: az építész programok kevésbé használják, de egy 2 GB-os videokártya javallott minimum, hogy kényelmesen lehessen rajta később is dolgozni.
  • Merevlemez: ennek mérete attól függ, mennyi filmet szerettek nézni, de egy 500GB-1TB méretű merevlemez már bőven elegendő tud lenni hosszú távon is.
  • SSD: opcionális, de erősen ajánlott. Sokkal gyorsabb lesz tőle a számítógépetek, gyorsabban töltődnek be rajta a programok, valamin használati sebességben is könnyen észrevehető teljesítménynövekedést jelent.
  • Felbontás: a legelterjedtebb felbontás jelenleg az 1366*768 pixel. Sajnos a későbbiekben a különböző tervező programok felületei rengeteg helyet el tudnak foglalni a képernyőből, így ha van rá mód, érdemesebb nagyobb felbontással rendelkező laptopot vásárolni (FullHD - 1920*108px), vagy netán amikor szükség lesz rá, egy nagyobb felbontású külső monitorral kiegészíteni.

Programok:

Dokumentumszerkesztés, képszerkesztés, PDF kezelés, a már korábban említett 3D-s modellező programok... Az első években nagyjából ezekre lesz szükségetek. Fontos megjegyezni, hogy rengeteg ingyenes alkalmazás létezik, amely kielégíti az első években felmerülő igényeket, és az elején nem kell semmilyen programot sem megvennetek.

Az Egyetem hallgatóinak az aktuális Windows operációs rendszer ingyenesen elérhető, így új számítógép vásárlása esetén érdemes utánanézni, hogy a kiválasztott gép elérhető-e operációs rendszer nélküli konstrukcióban, olcsóbb áron. Ezen felül a legtöbb, egyetemen oktatott és használt programnak is létezik ingyenes oktatási verziója, amihez hallgatóként könnyedén hozzáférhettek.

Ingyenes Windows, Office programok: msdnaa.bme.hu

Fogalomtár

mert itt mindenki mindent rövidít..

HK: Hallgatói Képviselet, azért jött létre, hogy képviselje az érdekeiteket és segítse az életeteket az Egyetemen. Tanulmányi vagy bármilyen egyéb probléma esetén keressétek a képviselőket bátran. Szorgalmi időszakban hétköznap 10:00-14:00 között személyesen is kérdezhetsz tőlük a HK irodában, a K III. 23. (IV-es rajzterem mellett), vagy írjatok a HK honlapon található elérhetőségeink egyikére!

GT: Az első jelentése Gólyatábor. A második jelentése Gólyatanács. Mindkettőről olvashattatok már korábban is.

KTH: Központi Tanulmányi Hivatal, célja a hallgatók egységes és gyors tanulmányi ügyintézése az itt töltött évek alatt. Itt lehet hallgatói jogviszony igazolást kérni (középiskolában ez volt az iskolalátogatási igazolás), diákigazolványt érvényesíttetni és minden egyéb adminisztratív ügyet elintézni.

EHK: Egyetemi Hallgatói Képviselet, az „Egyetem HK-ja”.  A 8 Kari Hallgatói Képviselet egy testben, amely összegyetemi szinten képviseli a hallgatók érdekeit.

HSZI: Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság, mely alá tartozik többek között a Hallgatói Tanácsadási Osztály és a Hallgatói Juttatások Osztálya is. A honlapjukon megtalálhatjátok a különböző juttatásokkal kapcsolatos szabályzatokat, ezen felül foglalkoznak hallgatói tanácsadással magán és szakmai területeken egyaránt.

Kreditrendszer: Megteremti a lehetőséget arra, hogy olyan ütemben végezzétek el az egyetemet, ahogy szeretnétek, persze rövidebb idő alatt lehetetlen, de 10 félév alatt is nagyon keveseknek sikerül. Előnye, hogy lehetőségetek van saját magatoknak szervezni a tanulmányaitokat, oktatókat választani, bizonyos tárgyakat nem az ajánlott félévben elvégezni. Sajnos hátrányai is vannak... Első félévben még olyan lesz, mintha egy osztályba járnátok (csak itt tankörnek hívják). A későbbiekben azonban felbomlanak ezek a közösségek és az évfolyamok is keveredni fognak.

Kreditpont: Elviekben a befektetett munka mérőszáma, de érezni fogjátok, hogy ez annál kevesebb. Minden tárgyhoz tartozik egy Kreditérték (egy kredit kb. 30 munkaóra/félév), ami nagyjából a tárgy nehézségét mutatja.

Mintatanterv: Ez az előirányzott tanterv, ami megadja, 5 év alatt mely félévekben melyik tantárgyakat tudjátok és kell teljesítenetek ahhoz, hogy 5 év alatt elvégezhessétek a képzést. A mintatanterv szerint minden félévben 30 kredit elvégzése ajánlatos, így lehet teljesíteni a képzéseken előírt kreditmennyiséget, az előírt idő alatt.  Tökéletes követése a tapasztalat szerint keveseknek sikerül, azonban ez természetesen a későbbiekben semmiféle hátrányt nem jelent.

Előtanulmányi rend (ETR): Tárgyak egymásra épülése. Meghatározza, hogy melyik tárgyat melyik után lehet felvenni.  Amennyiben egy tantárgy előkövetelményét nem teljesítitek, nem vehetitek fel a rá épülő tárgyat, így ha nem figyeltek oda, könnyen „meghosszabbíthatjátok” a tanulmányaitokat.

Tárgyfelvétel: A NEPTUN Egységes Tanulmányi Rendszeren rendszeren keresztül történik, első félévben még a seniorok segítségével, de utána már Nektek kell magatoktól felvenni a tárgyaitokat. Később érdemes előre eltervezni, hogy melyik tárgyat melyik oktatóhoz szeretnétek felvenni, mert hamar betelhetnek a jó helyek, valamint így elkerülhetitek, hogy esetlegesen ütközzenek az óráitok.

Regisztrációs időszak: Minden félév elején van regisztrációs időszak, mely a szorgalmi időszak előtti hét nap, gyakorlatilag még egy utolsó hét pihenés az új félév előtt. Ezen a héten tanórák még nincsenek és az egyetem közelébe se kell menni, mindössze a tárgyfelvétel véglegesítésére szolgál, illetve a kollégiumi költözésre is marad időtök. Első félévben ezen a héten kerül majd megrendezésre a számotokra szervezett Gólyahét, ahol igyekszünk Titeket megismertetni az Egyetemmel és vonzáskörzetével, a mindennapi élethez szükséges információkat átadni, megrendelésre kerülnek az elengedhetetlen rajzeszközök, valamint a héten keresztül különböző, Nektek szervezett programokon vehettek részt. Kötelezően ajánlott!

Szorgalmi időszak: A póthetet és a vizsgaidőszakot megelőző 14 hét. Kevés alvás és rengeteg munka, ami félév vége felé hatványozódik, miközben az alvással töltött órák száma rohamosan csökken. Nálunk a 14 oktatási hét valójában csak 12 hét, mert a 7. és a 14. hét ún. feldolgozási hét, ahol a tanítási szünettel biztosított, hogy otthon mindenki el tudja készíteni a féléves tervfeladatait.

Pótlási időszak: Ezen a héten sincsenek már tanórák, csak a szorgalmi időszakra előírt követelmények pótlására van lehetőség pót-zárthelyik, ill. pótleadások formájában. Ezen a héten az alvással töltött órák száma egyre jobban a 0-hoz konvergál, de ezt ekkor már mindenki kezdi megszokni.

Vizsgaidőszak: A pótlási hetet követő négy hét. Más karokkal ellentétben nálunk nem ez a legnehezebb része a félévnek, de komolyan kell venni.

Rajzleadás: Félévenként több is van belőle különböző tantárgyakból. Fontos, hogy egy rajz soha nincs készen, csak akkor fejezitek be, amikor eldöntitek, hogy abbahagyjátok.

Makettleadás: Ehhez kell a sniccer, meg a ragasztó… A rajzleadás 3D-s változata.

Üvegezés: A rajzleadás elkészítésének illegális módja. Végy egy bármilyen létező üveglapot, helyezz alá egy lámpát, szerezz egy kész rajzot, majd tegyél rá egy üres lapot. (Persze a leleményes építészhallgatók a hosszú évek során már kifejlesztették az üvegező asztalt.) Előnye, hogy jelentősen lecsökkenti a rajzolással töltött órák számát, viszont a szemfüles oktatók észreveszik és a tárgyad megtagadásával járhat, továbbá nem helyettesíti a színvonalas, felkészüléssel töltött órákat.

ZH (vagy újabban összegző teljesítményértékelés): Zárthelyi dolgozat, a középiskolai dolgozathoz hasonló, csak sokkal több tanulást igényel.

PótZH: Ha nem sikerült elsőre, lehetőségetek van újra megpróbálni, javítani. Fontos, hogy nem minden tantárgynál áll fenn ez a lehetőség, erre mindig figyeljetek oda!

Szigorlat: Témazáró dolgozat több félév anyagából. Jellegéből adódóan rengeteg tanulást igényel, de nem szabad feladni!

IV: Ismétlő vizsga, vagyis a második próbálkozás. Minden tárgyból lehetőséged van újra nekifutni minden félévben. Fontos, amennyiben egy tantárgyat 6. alkalommal sem sikerül teljesítenetek a vizsgán, úgy elbocsátanak az Egyetemről! (Ebbe beleszámítanak a sima, az ismétlő és ismétlő-javító vizsgák is.)

GöDöR: Szórakozási lehetőség elérhető távolságban. (Bercsényi koli alagsorában.) Építészeknek melegen ajánlott a gyakori látogatása csütörtökönként. 

Keresztfélév: Nem sikerült a pót pót ZH, vagy a sokadik IV, esetleg lemondtál a mintatanterv szerinti haladásról… Az egyetem a lehetőségek tárháza, meg hát ugye nem lehet eleget gyakorolni, ahhoz hogy jó mérnök váljon belőled. Ha egyenesben nem sikerült, akkor próbáld kereszten. Itt amúgy is valamivel családiasabb a hangulat, de azért ne aggódj, biztosan lesznek sorstársaid. Egy dologra viszont figyelni kell! Kevés tárgyból indul keresztfélév!

Neptun: Teljes neve Neptun Hallgatói Információs és Pénzügyi Rendszer. Azért készült, hogy otthonról kényelmesen intézhessétek a tárgyfelvételt, befizetéseket, vizsgajelentkezést. Bár nem mindig működik tökéletesen, jó barátotok lesz szükség esetén a mindennapokban.

Leckekönyv: Hivatalos okirat, mely az érdemjegyeiteket tartalmazza. Legjobban a középiskolai ellenőrzőhöz/bizonyítványhoz hasonlít. Valószínűleg nem sokszor fogsz vele találkozni, teljes mértékben a KTH-ban kezelik.

DH: Dékáni Hivatal. A kari gazdasági és adminisztrációs ügyek intézése, a kari szabályzatok kezelése tartozik a Dékáni Hivatal hatáskörébe. Személyesen ritkán kell majd ellátogatnotok ide.

TVSZ: A BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzata, az oktatás alapszabálya az Egyetemen, hallgatóknak és oktatóknak egyaránt be kell tartaniuk. Semmiképpen sem mondható rövidnek (kb. 130 oldal), de a lényeges részek elolvasása mindenkinek ajánlott.
Kérdés esetén fordulj bátran a HK-hoz!

TJSZ: Térítési és Juttatási Szabályzat. Pénzügyek kifizetésének és befizetésének szabályai. A másik kötelező olvasmány.
Kérdés esetén fordulj bátran a HK-hoz!

OHV: Oktatás Hallgatói Véleményezése. Elektronikus, Neptunban kitöltendő kérdőív, melynek lényege, hogy névtelenül értékelhetitek oktatóitok munkáját. Egyre fontosabb szerepet játszik a képzés minőségi fejlődésében. A kérdőívek eredményei alapján, a legjobbtól a legrosszabbig összeáll az oktatók névsora, ezért ez egy komoly verseny az oktatók között. Töltsd ki Te is!

TDK: Tudományos Diákköri Konferencia. Ha valamelyik tárgy különösen felkeltette az érdeklődéseteket, szeretnétek benne jobban elmélyedni, úgy érzitek, van még energiátok valamilyen plusz feladatba belevágni, akkor a TDK egy jó lehetőség. Több téma közül választhattok tudományos, művészeti vagy művészetelméleti területeken. A dolgozat elkészítése segítheti a szakmai fejlődésetekben és hasznotokra válhat a későbbiekben, valamint a sikeres TDK dolgozat előnyt jelent a különböző ösztöndíj pályázatoknál is.

BME: Buli Minden Este! B.. Mire Elvégzed, és így tovább.