Interjú Kiss Lucával, az év konzulensével

Interjú Kiss Lucával, az év konzulensével

"mindenkinek emberközelinek kellene lenni a tervezés során"
Interjú Kiss Lucával, az év konzulensével

 

Kari Papír: Nemrég még a másik oldalon, hallgatóként vettél részt az oktatásban, most pedig konzulensként segíted az ifjú építészek kibontakozását. Van-e olyan személy a karon, akitől mint konzulens  - akár módszertanilag, akár pedagógiailag - sokat tanulhattál, elleshettél?

Kiss Luca: Egyrészt, amikor hallgatók voltunk, sokat tudtunk tanulni Weiszkopf Andristól. Nem csak az építészetről magáról, hanem mindenféle módszertanról is, hogy hogyan tudunk ép és egészséges építészek maradni. Ő is egy nagyon érzelmes ember, és odafigyel a hallgatókra és környezetére, ezt én is könnyen tudom az oktatás során alkalmazni. A módszertan, amiről sokat beszéltünk, mielőtt közösen elkezdtünk oktatni, hogy ne csak egy házat tanuljon meg tervezni a hallgató, hanem tanulja meg magát a tervezési folyamatot is, amit később másik konzulens mellett vagy önállóan is használni tud. A hallgatónak észre kell vennie, melyik az a pillanat, amikor mélypont van, és mit kell csinálni ahhoz, hogy abból kilábaljon. Önálló döntéseket tudjon úgy hozni, hogy végül ne önmagát azonosítsa a tervével, hogyha valami nem sikerül jól. Ne higgye azt, hogy ő a rossz tervező, hanem lássa, hogy melyik a lépésnél mit rontott el. Andris már elég régóta érlelgette magában ezt a szemléletet, és amikor együtt elkezdtünk oktatni, ez volt az egyetlen közös megegyezés oktatásmódszertani szempontból. Kolossa József volt mindkettőnk konzulense több tárgynál is, és ezt a fajta szemlélet az ő oktatásában fedeztük fel elsőként.

 

K.P.: Novák Sándorral már egyetemi éveitek alatt is elválaszthatatlanok voltatok. Nagyon jó látni, hogy egy tankör konzulensei lettetek. Ez egy régi terv volt, vagy esetleg meg kellett győznötök egymást róla?

K.L.: Sanyival mindig is jóban voltunk, de ez főleg nem szakmai kapcsolat. Inkább először barátok vagyunk, mintsem kollégák, és éppen ezért nem kellett győzködnünk egymást semmiről. Amikor elvállatuk, hogy ebben a félévben ketten vigyük a tankört, egyértelmű volt a döntés. Ha van egy legjobb barátod, akkor nem kérdés, hogy szeretsz-e együtt lógni vele, akár munkáról van szó, akár nem. A baráti társaságunkban felmerült már az ötlet, hogy legyen egy saját irodánk, de ahhoz még tanulnunk kell másoktól, hogy eljussunk odáig. Az oktatást szeretjük, szeretnénk tovább csinálni, és fontosnak is tartjuk, de nincsenek konkrét terveink.

Mondtam Sanyinak, hogy ez egy jó félév volt, amiben mindkettőnk munkája benne van. Kettőnk között fennáll egy habitusbeli különbség, ő sokkal nyersebben mondja meg a véleményét, amit viszont én árnyalni tudok. Tehát enyém a hálásabb feladat, és a személyiségünkhöz is jobban illik így. Szerintem ez nem csak az én díjam, hanem a miénk, szerinte meg az enyém, és ez jól is van így.

 

K.P.: Pályakezdő építészként és kezdő konzulensként okozott nehézséget a két alteregót összeegyeztetni?

K.L.: Tanítás és munka terén támogatóak voltak mindig is az irodában, aztán amikor elkezdtem egyedül dolgozni, akkor a saját időmet osztottam be.

Az, hogy nemrég még hallgató voltam, most meg tanítok, az elég furcsa érzés. Sokkal közelebb érzem magam a hallgatókhoz, mint az oktatótársaimhoz. Persze vannak olyanok, akikkel el tudok beszélgetni, de a gondolkodásmód a korkülönbség miatt már kicsit más akár az oktatás, akár az építészet terén. Fontos a tanulmányok elején, hogy legyen egy olyan ember, aki közel áll hozzád, és bízz a tudásában annyira, hogy elfogadd a tanácsát. Nekem is fontos volt, hogy ott legyen Andris és kikérjem a véleményét.

 

K.P.: Az előző számunkban megjelent Hallgatóból hallgatott című cikkben említetted, hogy az online oktatás során nagyon fontos, hogy a konzulens empátiával viszonyuljon a hallgató felé. Vajon ez az emberközeliséged az, ami miatt a hallgatók téged gondoltak az év konzulensének?

K.L.: Nem gondolom, hogy a hallgatókhoz máshogy kellene viszonyulni, mint bárki máshoz. Igazán nem tudom megmondani, hogy ezért választottak-e engem a hallgatók, de nagyon remélem, hogy szakmailag is tudtam annyit adni, hogy ezt megérdemeljem. Szerintem mindenkinek emberközelinek kellene lenni a tervezés során. Hiszen embereknek tervezünk, és azt kell megérteni, hogy ez nem csak művészet, hanem szolgáltatás, amikor másnak adsz valamit.

Belle Mariann, 
Mayer Nóra


 
A Hallgatói Képviselet évente az alábbi díjakat ítéli oda a Kar oktatóinak a hallgatói szavazatok alapján: Év előadója, Év gyakorlatvezetője, Év konzulense. Az elmúlt egy éves OHV-értékelések összesítése alapján kerül odaítélésre az Év oktatója/OHV-díj, valamint a HK saját döntése alapján a kimagasló szakmai, tudományos, közéleti tevékenységet nyújtott hallgatóknak az Év hallgatója díjat adja át évről évre. A díjaknak archívumát ITT tekinthetitek meg, az idei év díjazottainak listáját pedig ITT.
 
Ezúton is gratulálunk az idei díjazottaknak az elismeréshez!
 
Böröndy Júlia
főszerkesztő