Interjú Becker Gáborral, az év előadójával

Interjú Becker Gáborral, az év előadójával

"Sok apró trükköt próbáltam kitalálni,
hogy a távolság és a kapcsolat hiánya enyhüljön."
Interjú Dr. Becker Gáborral, az év előadójával

 

Fehér Ákos: Előadásait példaértékű precizitással tartja, mindig időben kezdi és fejezi be. Hogyan sajátította el ezt a képességet? 

Becker Gábor: Úgy gondolom, hogy ennek egy része adottság, de ezen felül a legfontosabb a felkészülés. Minden előadás után leülök, és leírom a tapasztalatokat. Ennek nagy része az időzítés. Figyelem a reakciókat és ez alapján próbálom beállítani a tempót. Biztos szinten kell ismerni az anyagot, tudni kell, mi mikor jön, és, hogy mire mennyi idő van. Guzsik Tamás úgy készült, hogy mindig elmondta magának előre az előadást, és a szünetben felmondta magának a következő óra anyagát is. Én ezt ennyire nem tartom, de az egész előadás gondolatmenetével én is ugyanezt teszem. Fontos, hogy fegyelmezzem magam, néha nagyon nehéz megállnom, hogy ne kalandozzak el, ne merüljek bele történetekbe.

 

F.Á.: Talán vita nélkül kijelenthető, hogy az épszerk a hallgatók szerint a szak egyik legnehezebb tárgya. Ön szerint mennyire volt lehetőség online elsajátítani az ismereteket, illetve Ön szerint a jelenléti oktatást nem is ismerő elsőévesek képesek voltak olyan biztos alapokra szert tenni, melyekre a későbbi években építkezni tudnak majd?

B.G.: Az elsőéveseknek még nincs összehasonlítási alapjuk. Mi a Tanszéken nagyon próbáltunk felkészülni erre az időszakra, igyekeztünk minden órát hajszálpontosan megtartani, eszközöket kitalálni és előteremteni hozzá, digitális táblákat vettünk, stb. Megpróbáltuk megtenni a tőlünk telhetőt, és a visszajelzések szerint elég jól sikerült átállnunk a távolléti oktatásra. A magam részéről sok apró trükköt próbáltam kitalálni, hogy ez a távolság és a kapcsolat hiánya enyhüljön. Ennek az egyik eszköze például, hogy szignálszerűen óra előtt és a szünetben felvetítettem egy feliratozott diát, hogy tudjuk hol vagyunk, ha valaki keresgéli a Teamsen az órát. A távolság miatt próbáltam szemléletesebb lenni, több képet, videót használni, ahol csak lehetett. Hogy ez mennyire sikerült, és hogy ez az időszak egy elsőéves hallgató számára mekkora hátrányt jelent, azt nem tudom megítélni.

Közismert , hogy egy előadóteremben az ember jobban tud figyelni, mint amikor ugyanazon monitor előtt ül napi 14 órát, amin keresztül egyszerre kapja a lazításhoz használt zenét, filmet, videót, és az előadást, a gyakorlatot, a konzultációt. Ez biztos, hogy rontott a hatékonyságon. De én bízom abban, hogy ez nem volt érdemi. Az elkészített feladatokból is úgy tűnik, hogy nincs érdemi különbség az osztályzatokban és a beadott tervekben. Tehát nincs látható minőségbeli esés az előző évekhez képest.

 

F.Á.: Mennyiben volt más az oktatási folyamat?

B.G.: Az előadásoknál nincs érdemi különbség. A gyakorlatok tankörökben zajlanak, itt az a pici előnye számunkra megvolt, hogy nem számított a hallgatói létszám. A legnagyobb különbséget a konzultációknál tapasztalhattuk. Ezt több tárgyból kifejezetten nehéz volt jól megszervezni, ezért órán kívüli konzultációs lehetőségeket próbáltunk adni, amivel sajnos nem mindenki élt.

 

F.Á.: Mi a véleménye, nagyobb kihívás-e egy olyan tantárgy esetében fenntartani a hallgatóság figyelmét, melyet nehezebb átlátni, teljesíteni, esetleg első hallásra megérteni?

B.G.: Úgy vélem, hogy igen. De azért ennek két oldala van. Azoknál akik nagyon motiváltak, valószínűleg nem, de valljuk be férfiasan, hogy nem ez a többség. A többieknél, akiket rá kell venni arra, hogy ezzel foglalkozzanak - egy esetleg nem feltétlenül szeretett tárggyal -, ott ez egy nagyobb feladat.

 

F.Á.: Van-e olyan oktatói sikerélménye, melyre különösen büszke az elmúlt évekből?

B.G.: Itt van például ez a díj. Tudja, én már a nyugdíj felé tartok, nem gondoltam rá, hogy még most is meg fogom kapni.

A másik az, hogy sokan voltak az óráimon úgy is, hogy a felvételeket előadás után közzétettem. Az elején voltak technikai nehézségek, a Teams felvétele az első három héten bonyolultan működött, és borzasztóan nehéz volt archiválni. Onnantól kezdve, hogy ez megjavult, az órákat felvettük és elérhetővé tettük. És annak tudatában, hogy ezt vissza lehet keresni, kényelmesen, gyorsítva is meg lehet hallgatni, akkor, amikor éppen ráér az ember, ezzel együtt a hallgatóknak legalább a kétharmada, olykor a háromnegyede élőben hallgatta, ami azért valamit jelent.

Az is nagyon jó érzéssel töltött el, hogy amikor fölajánlottam, hogy többletórákat tartok bizonyos részkérdésekről, bármiféle kötelezettség nélkül 50-60 ember meghallgatta azt.

 

F.Á.: Van-e esetleg példaképe, vagy egy olyan személy vagy kiváltó ok, ami Önt az oktatásra motiválja?

B.G.: Talán nem tudja, hogy az édesapám a Sziltan tanszéken tanított. Nagyon büszke voltam rá, és arra is nagyon büszke vagyok mind a mai napig, hogy az egyik legnehezebb tárgy oktatójaként ő is három hallgatói díjat kapott. Előttem, mint minden fiatal előtt az volt, hogy meg kell haladnia a szüleit, de minimum utol kell érnie őket. Az az érdekes, hogy ez bennem korábban nem tudatosult, éppen a mostani díj idején csapódott le, hogy lehet, ez is benne volt az egészben, de nyilván nem versengésképp.

Édesapám nagyon jó órákat adott, és érdekes, de rajta keresztül Csonka Pál lett egy nagyon komoly előadói előképem. Édesapám sokszor mesélte, hogy Csonka Pál az előadásaira percre beosztva készült. Gyűrűskönyvbe rakta az anyagot, ebben fehér lapon volt a tananyag, és voltak színes lapjai is, amikre történeteket, sztorikat, példákat rakott be. Kiállt a pódiumra és lapozott - előre lehetett tudni, hogy ha zöld lap jön, akkor jön egy anekdota. És bevallom, hogy most, a maga kérdése tudatosította bennem, hogy én is valamennyire ezt csinálom, csak gyűrűskönyv nélkül.

Nagyon szerettem Szentkirályi Zoltán előadásait. Amikor dékán lettem, az volt az egyik első elhatározásom, hogy alapítsunk egy kari díjat - mert a Karnak addig nem volt saját díja -, és nem véletlen, hogy Szentkirályi Zoltánról neveztük el. Hihetetlenül jó előadó volt, nagyon tudatosan, nagyon szépen felépített előadásokat tartott.

Kicsit hatott rám, de furcsamód részben ellentétesen, a sokat emlegetett Gábor László professzor. A mi időnkben már kicsit megfásult, elgépiesedett, így miránk még a módszertana úgy ahogy, de az a személyes varázsa, amit generációkon keresztül meséltek, már nem tudott olyan erővel hatni.

Még hadd említsem meg Pattantyús tanár urat, aki szintén Tanszékünkön tanított. Ő nagyon száraz előadásokat tartott, de hihetetlen precíz és logikus felépítéssel. Volt egy fantasztikusan jó, szarkasztikus humora, amit nem mindenki tudott értékelni, de engem lenyűgözött.

 

 


 
A Hallgatói Képviselet évente az alábbi díjakat ítéli oda a Kar oktatóinak a hallgatói szavazatok alapján: Év előadója, Év gyakorlatvezetője, Év konzulense. Az elmúlt egy éves OHV-értékelések összesítése alapján kerül odaítélésre az Év oktatója/OHV-díj, valamint a HK saját döntése alapján a kimagasló szakmai, tudományos, közéleti tevékenységet nyújtott hallgatóknak az Év hallgatója díjat adja át évről évre. A díjaknak archívumát ITT tekinthetitek meg, az idei év díjazottainak listáját pedig ITT.
 
Ezúton is gratulálunk az idei díjazottaknak az elismeréshez!
 
Böröndy Júlia
főszerkesztő