Mi újság a K255-tel?
Interjú Győrfi Danival az Occupy55 projektről
Egy éve sok helyen találkozhatunk az Occupy55 matricáival, hirdetményeivel. A projekt célkitűzéséről, szárnybontogatásáról és jelenlegi állásáról Győrfi Danival, az Építész Szakkollégium elnökével beszélgettünk.
Kari Papír: Egyre több példát láthatunk arra, hogy az építészképző egyetemeken kialakulnak műtermek, közösségi helyek, és a hallgatók aktívan kezdik el használni a campust. Neked van erről személyes tapasztalatod?
Győrfi Dani: Igen, én Madridban voltam Erasmus-on, ahol nagyon jól működött az egyetemen belüli, órákon kívüli munka vagy időtöltés. Az egyetemnek alapvetően nagyon jó makettező infrastruktúrája volt, 3D nyomtatóval és hagyományos nyomtató laborral kiegészítve, tehát mindenkinek praktikus volt a bent dolgozás. Az ottani büfé valamennyire menzaként is működött, és délután háromtól elkezdtek sört is árulni. Ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy ott az egyetem a semmi közepén volt, nem a belvárosban. Ettől függetlenül nagyon jó hangulata volt, és nagyon jól lehetett kapcsolatot építeni, akár oktatókkal is.
Általában éjfél körül zárt az épület, de a leadási időszakban 0-24 bejárásunk volt. Minden terem nyitva volt, és gyakorlatilag mindenhol hallgatók dolgoztak, forgott az ajtó a pizzafutároktól. Azt lehetett érezni, hogy aki év közben nem is használta ki igazán ezeket a lehetőségeket, leadás előtt ők is szívesen jöttek.
KP: Az Occupy55 projekt célja, hogy a K épület 255-ös termét közösségi teremmé, akár műteremmé, vagy valamilyen hallgatói hellyé alakítsa. Hogy kezdődött ez a történet, miért pont ez a terem lett a főszereplője?
Gy.D.: Régóta napirenden van már a műterem kérdésköre mindenkinél, aki az Egyetem, vagy a képzés ügyeivel foglalkozik, így minket is elkezdett foglalkoztatni, sokat gondolkoztunk rajta. Azt láttuk, hogy ennek a hiánya nyomot hagyott a képzésben is, hiszen nincs olyan hely a K épületben, ahol együtt lehet dolgozni megfelelő körülmények között.
Már 2018-ban is voltak felröppenő pletykák, mikor a Z épületben a MOME kapott helyett, hogy majd később ezeket a tereket mi is átalakíthatjuk, műteremként használhatjuk. Aztán ahogy telt az idő, azt tapasztaltuk, hogy nem számított, hogy kik karolták fel ezt az ügyet, az mindig elveszett konfliktusokban és bürokráciai kérdésekben - valószínűleg azért, mert nem volt mögötte igazán nagy támogatottság. Pedig a szükségét mutatja többek között az is, hogy az utóbbi időben egyre több tanszéki műterem jött létre, valamint, hogy az egyes hallgatói csoportok is gondozásukba vették, újragondolták saját helyiségeiket. Azonban ezek mind nagyon specializálódott, kisebb terek: ahol adott társaságok, vagy hasonló érdeklődési körű emberek tudnak összegyűlni, nem kifejezetten nyitottak.
2020. január környékén újból szárnyra kapott egy hír, miszerint Dékán Úr szeretné rendbe tenni a K255-ös termet és esetleg hallgatói térré alakítani. Ekkor már az előző tapasztalatokból kiindulva azt láttuk, hogy ez csak akkor tud működni, ha a hallgatók már az elejétől kezdve elhiszik, hogy ez nekik készül. Most az egész K épület azt sugallja, ha nincs ott dolgod, akkor inkább ne legyél ott. Ahhoz, hogy ez megtörjön, nem elég, ha egyik pillanatról a másikra megjelenik ott egy új, nyitott tér, hanem az is kell hozzá, hogy a hallgatók igényei alapján formálódjon, ők hozzák létre, majd szívesen használják.
Sokszor nehéz is belegondolni, hogy milyen lehetne egy befogadóbb egyetemi épület. Egyszer a francia tanárom szervezett filmezést, ez az Egyetemen kezdődött, este hétkor. Elsőre szokatlan volt, de ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy a K épületben is lehet kötetlenül időt tölteni, az sokat jelenthet abban is, hogy mit várunk el az Egyetemtől később.
Kari Papír: Úgy döntöttetek, hogy megpróbáljátok erre felhívni a figyelmet, és felkarolni a kari műterem ügyét. Mik voltak az első lépések?
Győrfi Dani: Az egész projekt tavaly tavasszal indult, beszélgetésekkel, és ötletelésekkel. Írtunk egy programot arról, hogy miként valósulhatna meg a folyamat. Az volt az első gondolatunk, hogy kezdjük el egyre többet használni a termet, nézzük meg a téri helyzeteket, és majd ezekből alakul egy terv. Ez azért is fontos, mert az ilyen közös műtermeknek nincs hagyománya a Műegyetemen, muszáj kísérletezni a működésével. Mivel ez utóbbira sajnos most nincs lehetőségünk, mindenképp teret kell hagyni annak, hogy később még alakulhasson a 255.
Az elején voltak félreértések abból, hogy pontosan mit és mikor lehet megcsinálni egy ilyen projektben. Kezdve attól, hogy nagyon komolyan kezelik a műemlékvédelmet – akkor is, ha maga a terem belseje nem műemlék-, egészen a munkavédelem kérdésköréig. Ezek miatt is alakult úgy az indulás, ahogy - valamennyire önállóan, tervezetlenül, mert úgy éreztük, ha megint csak csendben várunk, akkor ismét nem történik semmi. Tehát hatalmas lendülettel „elfoglaltuk” a termet, és elkezdtük kivágni a bútorokat, katedrát.
Külföldi és itthoni példákból is látszik, hogy egy-egy ilyen folyamatban ki tud alakulni egy olyan közösség, akik később is magukénak érzik a teret, és ez nagyon fontos. A folyamatos hallgatói jelenlét tudja életben tartani ezeket a helyeket, ezért lényeges, hogy egyre több embert megfogjunk, egyre több beszélgetés induljon a témában.
KP: Mennyiben lenne más egy ilyen hallgatói helyiség a jelenlegi kollégium közösségi tereitől, mint a nagytársalgó vagy makettező?
Gy.D.: Az egyik legfontosabb, hogy az Egyetem területén van. Szerintem azért kár, hogy a jelenlegi hallgatói helyiségek mind el vannak húzva az Egyetemtől, mert ahogy vége az óráknak, mindenki elmegy - így nagyon kevés kapcsolat alakul ki például oktatók és hallgatók között. Az oktatóknak szinte semmilyen tapasztalatuk nincs arról, hogy a hallgatók hogyan dolgoznak a tanórákon kívül.
A nem kollégistáknak pedig nehézkes, hogy az Egyetemről a kollégiumba vándoroljanak, esetleg várakozzanak valakire, aki Makettkörös, mert őket sem éred el közvetlenül, ha nem tudsz bemenni. Illetve azt tapasztaltam, hogy a kollégisták is szívesebben maradnak a saját szobájukban, esetleg a lépcsőfordulókban, tehát azokon a helyeken, amik a sajátjuk, amiket könnyen igényeikre tudnak szabni. A nagytársalgót és a makettezőt is érdekes lehetne ezzel a szemlélettel fejleszteni.
KP: Említetted, hogy fontos, hogy a hallgatók sajátjuknak érezzék ezt a teret, és ők alakítsák. Mit gondolsz, mi a módja, hogy ne egyetlen társaság törzshelye legyen a 255?
Gy.D.: Szerintem ennek az lehet a kulcsa, hogy a Karon működő hallgatói csoportok mindegyike megpróbálja magáénak érezni. Rengeteg hallgató jár ide, azonban nincs meg feltétlenül mindenkiben az igény, hogy közösségben legyen, vagy kihasználja az ilyen műtermeket. Azonban aki érez erre késztetést, valószínűleg már csatlakozott valamelyik öntevékeny körhöz vagy szakkollégiumhoz. Jó alapja lehet a projektnek, ha a már tevékeny emberekből tevődne össze a mag.
Ha ezek a különböző csoportok egymással intenzívebb kapcsolatba tudnak lépni, akár csak azáltal, hogy fizikálisan egy helyen vannak, és létrejön egy – nem kizárólag a “saját területén” aktív – közösség, az sokat lendítene, mind a 255-ön, mind a hallgatói életen.
KP: Van már tervetek a működésbe helyezésre akár használhatósági kérdések kapcsán?
Gy.D.: Szeretnénk majd elérni, hogy az egyetemi szabályok összeegyeztethetők legyenek a hallgatói lét ritmusával. Vannak rá jó példák jelenleg is a K épületen belül, hogy bizonyos helyiségek tovább üzemelhetnek. Reméljük, hogy ki tud alakulni egy olyan rendszer, amiben jól tud létezni a műterem, főleg, ha mindenki látja, hogy a megfelelő működéssel sok, jelenleg zavaró nehézséget is el lehetne hárítani, mint például azt, hogy csak a büfében lehet vizet forralni.
Problémát szerintem a jövőben is, - hasonlóan a kezdéshez, adminisztratív jellegű dolgok okozhatnak. Azt látjuk, ha van egy erős program, amit tényleg sok ember szeretne, akkor könnyebben érünk el itt végzett építészeket, vagy akár az oktatókat, akiknek köszönhetően tovább tud formálódni a projekt. Már most is sok kisebb-nagyobb segítséget kapunk: mint egy erős WiFi, vagy egy épületszerkezettani szakértés.
Azért is izgalmas ezeken gondolkodni, mert könnyen előfordulhat, hogy a későbbiekben egyre gyakrabban kerül majd napirendre az Egyetem tereinek átértékelődése; főleg azután, hogy megtapasztaltuk az online oktatást is. Érdekes kérdés, hogy hosszú távon mi lesz az előadókkal, főleg azokkal, amikben – mint a 255-ben – csak egy épített lépcső van, tehát nagyon egyszerűen lehet másra használni. De ez nem csak az előadókat érinti, hiszen a K-ban rengeteg kihasználatlan, üres tér van - közben pedig hallgatói oldalról a folyosón kell székeket vadászni.
KP: Folyamatban van a terem kialakításáról egy hallgatói ötletpályázat. Mire számítotok a lezárása után, mi lesz a folytatás?
Gy.D.: A jelenlegi ötletpályázat lényege, hogy nem csak tervekkel lehet indulni, hanem bármivel, ami a funkciókeresésről szól. Az első lépés most a program kitalálása. Nem szeretnénk, hogy azonnal pusztán technikai szemlélettel közelítsük meg a kérdést. Ha összeálltak a gondolatok, akkor – akár egy másik pályázat keretein belül – építészetileg is gondolkodhatunk rajta, ekkor már lehet hozzá kapcsolni forrásokat, szponzorációkat.
Első körben április 4-ig várunk minden benyomást, ötletet a pályázatra. Ezt nem egy konkrét zsűri fogja értékelni, hanem feltöltjük őket közösségi platformokra, így több embert elérhetnek a tervek, többen fejthetik ki a véleményüket.
KP: Többször szóba került már a hallgatói jelenlét fontossága, ezt a kivitelezés során hogyan lehet megvalósítani?
Gy.D.: A munkálatok a korlátozások feloldásától függően tudnak majd elkezdődni. Nagyon jó lenne, ha addigra összeállna egy csapat, aki ezt fontosnak érzi a saját jövője szempontjából is. Ebben nagy szerepe lehet a senioroknak, hogy az első- másodévesek figyelmét is felhívják erre a helyre, hiszen ők is érzik a szükségét, hogy valahol majd együtt dolgozzanak, és most itt a lehetőség. Ha sikerülne őket megszólítani, az nagy lendületet adna a projektnek.
Van egy Facebook csoport, ahol közzé van téve minden fontos, aktuális információ, oda bárki csatlakozhat.
https://www.facebook.com/groups/1333241690217590
Kulcsár Eszter
