“hiszek a változásban”
Interjú Fazekas Katalinnal, az év konzulensével
Kari Papír: Milyen érzés volt több évnyi kihagyás után visszacsöppenni az egyetemi körforgásba? Hiányzott az oktatás, a légkör?
Fazekas Katalin: Diplomázásom követően hamar hiányozni kezdett az egyetemi közeg, a műtermi gyakorlatok, és hiányzott a hallgatókkal való közös gondolkodás is. Ezek után döntöttem a doktori iskoláról, aminek szintén szerves része az oktatás. A DLA megszerzését követően Fulbright kutatói ösztöndíjjal Amerikában töltöttem egy évet, ahol szintén foglalkozhattam tanítással. Egyre inkább éreztem, hogy vissza szeretnék térni az egyetemre, azonban kevés időmből adódan ez tolódott, végül Szabó Levente megkeresését elfogadva kerültem újra a Középülettervezési Tanszékre.
KP: Sokat hallottunk róla, néhányunk tapasztalhatta is a Térkompozíció tárgy reformjait. Mi volt a motiváció? Végleg leszámoltak az ikonikus térkomp-kockákkal?
FK: Nagyjából 10-15 éve volt állandó a korábbi tárgykiírás, mely reformálását Levente és Balázs Mihály tanár úr kezdeményezték a változásra való igényt észlelve. Több tankörnél is elindultak már kisebb-nagyobb változások, melyek jó hatást gyakoroltak a hallgatók munkájára. A folyamat során figyelembe vettem a több éve Térkompozíciót oktató tankörvezetők visszajelzéseit, tapasztalatait, fontos volt számomra, hogy kellő szabadságot biztosítsak nekik. Azt gondolom, ez a tárgy még most sincs kész, jelenleg is dolgozunk rajta. Alapvetően abban hiszek, hogy a tárgyat továbbra is formálni kell, és közben figyelni a hallgatók és oktatók visszajelzéseit, mind munkáikon keresztül, mind személyesen. Nagyon izgalmas félévet tudhattunk magunk mögött!
KP: Más tárgyakkal kapcsolatban is vannak újító elképzeléseid?
FK: Középülettervezés 2-n belül is vannak változások, saját tapasztalataim alapján biztattam a tárgyfelelőst. Ha adódik lehetőségem, és a tanszékvezető is beleegyezik, szívesen foglalkozom továbbra is újító ötletekkel. Alapvetően hiszek a változásban és megújulásban.
KP: A tavaszi félév nem várt fordulatokat tartogatott mind az oktatók, mind a hallgatóság számára. Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a távoktatás során? Mennyire volt nehéz az átállás? Volt valami pozitívuma az időszaknak?
FK: Amerikában már volt szerencsém találkozni az oktatás online formájával, ott igyekeztek minél több tárgyat ilyen módon is biztosítani. Személyesen azonban nem vettem részt rajtuk, úgy gondoltam, tervezési tantárgyaknál igenis fontos szerepet játszik a kézzelfoghatóság és a személyes jelenlét. Amikor egyik napról a másikra át kellett állnunk a távoktatásra, a kollégák segítsége és a hallgatók készséges hozzáállása a vártnál jelentősen könnyítette ezt.
Nehézségként kiemelném, hogy sokkal időigényesebb volt ez a fajta tanítás. Épalapon esetünkben annyi könnyebbség jutott, hogy már ismertük egymást Térkompról, az új hallgatókkal pedig hamar összerázódtunk. A helyszín ismerete is fontos volt, voltak tankörök, akik sajnos nem jutottak ki saját helyszíneikre. A tantárgyat egyébként nem egyedül vittem, Sámson Kinga és Fülöp Csenge doktoranduszok kulcsszerepet játszott az órák működésében.
KP: Vannak a távoktatásnak olyan eszközei, módszerei, amelyeket átemelnél a konzultációkba akkor is, ha minden visszatér a megszokott kerékvágásba?
FK: Úgy gondolom, az elért eredmény személyesen történő konzultációkkal jobb is lehetett volna, de a helyzethez képest mindenki a maximumot hozta. Ami pozitív volt, hogy a dokumentációk miatt könnyebb volt a munkamenetek követése, mások tervének bemutatása a tankörön belül. Térkompon csináltunk már hasonló dokumentálást, azonban Közép 2-n is hasznosnak bizonyult, hogy nem csak az aktuális órára hozott anyag van előttünk. Ha tehetném, állandósítanék tervezői műtermeket az egyetemen is, ahol a munkamenetek folyamatában láthatóak lennének mindenki számára. Az online és élő kiállítások szerepét fontosnak tartom és szorgalmazom.
