Interjú Horváth Bálinttal

Interjú Horváth Bálinttal

Alább olvashatjátok Horváth Bálinttal, a HK elnökével készített interjút, mely eredetileg a 2017-es Kari Papír választási különszámban jelent meg.

Hogyan értékelnéd röviden az előző ciklus eseményeit?

Horváth Bálint: Az előző ciklus igen eseménydús volt sok szempontból is. A Képviseleten belül nem mindennapi esemény volt a ciklus közi elnökváltás, a Karon mindent meghatározott a tantervreform és a szervezeti átalakítások kérdése, és az Egyetem életében is történt néhány jelentős változás.

Mindezek ellenére úgy látom, álltuk a sarat és jól teljesítettünk. A saját szervezeti változásainkkal kapcsolatban sikerült elérnünk, hogy a munkánk minősége ne csorbuljon és ne érintse a hallgatókat. A kari viták, ellentétek és a bemerevedő álláspontok kereszttüzében is sikerült stabilan képviselni a saját gondolatainkat, amelynek eredményeképpen az új osztatlanos Diplomaszabályzat és a megváltozott időtartamú BSc és MSc képzéseink is jelentős hallgatóbarát változásokat tartalmaznak. Az egyetemi szintű szabályzatok vagy eljárások módosításakor pedig folyamatosan addig és annyira képviseltük az építészhallgatókat, amennyire csak lehetett.

Melyek a fontosabb mérföldkövek most a Kar életében? Milyen irányba halad a tantervreform, milyen változtatásokat igényelne ez a folyamat? Milyen jelenleg a hangulat a Karon?

H.B.: Nem könnyű jelenleg annak, aki a Karon zavartalanul tanulni vagy oktatni szeretne. A hallgatók folyamatosan átélik az óriási leterheltséget, az oktatók pedig ezzel szembesülve nehezen tudnak minket munkára, pluszfeladatokra, kutatásra bírni. Holott azért járunk egyetemre, hogy a tudásunkat elmélyítsük és az érdeklődésünknek megfelelően speciális ismereteket is szerezzünk.

Én úgy gondolom, a Karon mindenki tudja, hogy erre megoldás lenne az új tanterv és a vele párhuzamosan átgondolt szerkezeti/szervezeti változás is. Ennek ellenére a jelenlegi körülmények között mégis szinte lehetetlennek látom a reformfolyamatok megvalósítását. A tanszékek közötti (érdek)ellentétek, a berögzült és rugalmatlan álláspontok, a gyenge irányítás és a nem hatékony munkamódszerek alkalmazása az elmúlt két-három évben is ,,gondoskodtak” arról, hogy ne legyen változás.

Közben persze a törvényi és szabályzati kötelezettségeknek meg kellett felelnünk, így például új tantervi koncepció hiányában kellett belepréselni 7 félévbe egy 8 féléves BSc képzést, illetve az MSc képzésünket 2 évre kellett nyújtani és uniformizálni. A képzések diplomaszabályzatait is sebtében kell összeállítani a megváltozott TVSz előírások miatt.

Ezek a fejlemények szerintem mindent és mindenkit demoralizálnak, holott nem szabadna csökkennie a motivációnak. Minél inkább haladunk előre az időben, annál jobban szükségünk van ezekre a változásokra.

Remélem, hogy ezt a kari szervezeti egységek közül nem csak a HK ismeri fel, viszont mi eltökéltek vagyunk a reform mellett és a következő ciklusban mindent megteszünk értük, ha kell, a korábbinál önállóbban.

A kényszerpályák és a nehéz körülmények ellenére a HK továbbra is igyekezett a változások minden lehetőségét kihasználni, hogy a hallgatói lét, a Kar és a lehetőségeink egyre jobbak legyenek az Egyetemen, mely sok esetben sikerült is.

Melyek azok a főbb célok, fontos változtatások, újítások oktatás, pályázatok, koli és közéleti téren, amiket a HK-nak sikerült elérnie, meglépnie az elmúlt ciklusban? Miért voltak ezek fontosak?

H.B.: Talán ez az a téma, amelyet a legjobban leírtam az Elnöki pályázatomban. Itt most csak felsorolás szerűen szeretném őket kiemelni, viszont a pályázat hamarosan nyilvános lesz a HK honlapján, és abban mindegyik felvetett területről megírtam a gondolataimat. Mind az elmúlt félév eredményeinek értékelését, mind a jövőbeli terveket.

Az oktatás területén igen kétarcú a helyzet. Egyrészt nem lett végül tantervreform kari összefogás és hatásos munkamódszer hiányában, másrészt viszont sikerült jelentős pozitív változásokat elérni az ideiglenes BSc és MSc tantervekben, illetve az új osztatlanos Diplomaszabályzatban.

A pályázatok és a koli kapcsán azt tudom mondani, a tavasz egyenletesen jó félév volt, nem voltak gondok, az ezekkel a területekkel foglalkozó HK-sok, Juci és Lili kiválóan látják el a feladataikat. Számtalan projekten dolgoztak a háttérben, amelyeknek az eredményeit ebben a tanévben lehet majd megismerni és remélem mindenki megelégedésére válnak majd.

A közéletben pedig létrejött az RCS, azaz a Rendezvény Csoport, mely a jövőben az összes nagy rendezvény szervezéséért és lebonyolításáért felel majd. Végre létrejött tehát egy csapat, akik folyamatosan együtt gondolkodva és -dolgozva azért próbálnak megtenni mindent, hogy a közélet és a rendezvények színvonala emelkedjen.

Minden új ciklus más, minden Tisztújításon újabb tagokkal bővül a csapat. Milyen volt az elmúlt egy év a belső működés szempontjából?

H.B.: Harmonikus és mozgalmas. Az előbbi azért, mert mindannyian tettük a dolgunkat, segítettük egymást és nagyon erős volt a közösen meghozott döntések, közösen kialakított vélemények és gondolatok szerepe. Szóval folyamatosan támogattuk egymás munkáját, jó volt a HK-ban dolgozni.

A mozgalmasság pedig az általam mostanában sokszor emlegetett belső működési struktúra reformja miatt volt jellemző. Szinte mindenbe belenyúltunk: a bizottságokba, a napi rutinba, az átfogó projektek kezelésébe; minden munkamódszert és szokást érintett egy vagy több változás, ami alapvetően a színvonal csökkenését is eredményezhette volna, de mégsem.

Erre nagyon büszke vagyok és emiatt minden HK-snak hálás vagyok.

Milyen módszereket alkalmaztok a tudásátadásra? Hogyan adjátok át a bizalmat az új generációnak, vagy akár az új posztot kapó, régebb óta dolgozó képviselőnek, hogyan tudjátok segíteni a beilleszkedésüket?

H.B.: A tudásátadást mint témát, ahogyan a kérdés is szól, két részre kell bontani.

Lehet beszélni az újonnan megválasztott képviselők betanulásáról és a beilleszkedésük segítéséről. Nagyon fontos, hogy mikor az új HK-sok az egyes tématerületeket kezdik felfedezni, még előtte vagy azzal párhuzamosan az általános hallgatói képviselői magatartást, fellépést, kommunikációt és munkamódszereket megismerjék. Ezt az általános tudáshalmazt nehéz pontosan leírni, mi sok esetben a kollektív tudatnak is nevezzük. Továbbá mindenféleképpen nagy szükség van az írásos anyagokra. A minél sikeresebb és gyorsabb beilleszkedés érdekében talán a legnagyobb méretű ismeretanyag-gyártásba kezdtünk az elmúlt hónapokban. Munkaköri leírásokat, how to-kat, általános meglátásokat vetettünk papírra, melyek az úgynevezett HK WIKI tudásbázis részét alkotják, és minden képviselő számára elérhetőek.

Nyilvánvalóan ezek között specifikus, szakterületeket érintő leírások is megtalálhatóak, amelyek a későbbi posztátadásokat segítik. Ez viszont már a másik érintett témához is kapcsolódik, amely a régebb óta dolgozó, de új posztra vállalkozó képviselők kérdése. Mikor egy régi HK-s új feladatkört, posztot szeretne vállalni, felértékelődik a személyes beszélgetések, közös gondolkodások szerepe a posztot jelenleg is vivő, leköszönő képviselő és a vállalkozó új jelölt között. Hiszen ekkor már nem az általános tudást kell megszerezni, hanem az adott feladatkörrel járó aktualitásokat, specifikumokat kell hatékonyan megismerni.

Mit jelent a mindennapokban a hallgatók érdekképviselete? Hogyan telik egy munkanap a HK irodában? Milyen áldozatokkal, ugyanakkor örömökkel jár?

H.B.: Egy átlagos nap az aktívabb, nagyobb feladatkörökért, posztokért felelős képviselők esetében viszonylag egysíkú. Általában minden hétköznap a reggeli órákban érkezünk meg az irodába, ahol gyakorlatilag este 7-8 töltjük az időnket a tanórák között. Ügyeletet tartunk, dolgozunk a projektjeinken, és általában a délutáni órákra időzítjük a bizottságokat, amelyekkel előkészülünk a következő heti ülésre.

Ebben viszont az a nagyon jó, hogy szinte észrevétlenül, de nagyon sokat segítünk egymás munkájában. A közösen eltöltött idő során akaratlanul is megbeszéljük egymás eredményeit, javaslatot teszünk a másiknak, és persze elég sokszor van, hogy szándékosan kérjük a többiek segítségét. Korábban beszéltünk a tudásátadásról, és abban is nagyon sokat segít, ha valaki a napjainak munkaidejét az irodában tölti.

Ez önmagában a HK-s lét örömeihez tartozik az én szememben. Ha módom van rá, minden esetben igyekszem az irodában, nem pedig egyedül dolgozni.

Ezen felül persze bőven van negatívum. Arról nem tudok nyilatkozni, más pontosan milyen lemondásokat vállalt, én biztosan el tudom mondani, hogy a szabadidőm drasztikusan kevesebb. A magánéletre, pihenésre, sportolásra és persze a tanulásra sokkal jobban be kell osztanom az időmet, néha az előbbiek közül egy-kettőre nincs is lehetőségem. De szeretem, amit csinálok.

Miért indulsz újra elnökként? A rendelkezésedre álló tapasztalatot hogy tudod a közösség javára fordítani?

H.B.: Az a közel 8 hónap, amely során elnökként tevékenykedtem, elég sok mindenre megtanított. Most már egyre inkább úgy látom, hogy a HK-n belül az én tevékenységem nem az egyes feladatok vagy projektek megvalósításáról szól, hanem azok összehangolásáról és a képviselők munkájának koordinálásáról. Az első egy-két hónap során volt, hogy ezt nem sikerült felismernem, és néha felesleges apróságokkal raboltam a saját időmet, illetve időbe telt, míg kiforrottak bennem az említett koordinációhoz szükséges megnyilvánulások, megszólalások.

Ma már úgy érzem, e téren csak apróbb hiányosságokat észlelhetnek a többiek (vagyis nagyon bízom benne :) ). Ez az egyik kiemelt indok, ami miatt ismét jelentkezem. Szeretnék eltölteni még egy további évet itt úgy, hogy már gyakorlott, tapasztalt feladatellátó vagyok, szeretném ezzel mindenki javát szolgálni és segíteni.

A másik ok pedig az, hogy még nagyon sok elképzelésem van, amelyet meg szeretnék valósítani. Ezeket mind-mind leírtam a pályázatomban, ott bárki elolvashatja, hogy kari, egyetemi és belső működési szinten is szeretnék még újításokat, változásokat elérni.

Mi a Képviselet jövőképe, hosszú távú céljai? Melyek azok a célok, amelyeket közösen szeretnétek elérni a következő egy évben?

H.B.: Elsőként kapásból az jutott eszembe, hogy a hallgatói elégedettség elérése és fokozása. Mindig van mit javítani, jobbá tenni, a visszajelzések alapján fejleszteni. Úgy gondolom viszont, hogy ebben - mármint a hallgatói vélemények felmérésében és feldolgozásában - egyre jobban teljesítünk, tehát ezt az utat mindenképpen folytatni kell.

Emellett pedig az elmúlt tavasz során sikerült olyan új gondolatokat és célokat megfogalmaznunk, amelyek reményeim szerint mindenkit azok beteljesítésére és megvalósítására motiválnak. Az új posztok, új elképzelések, új szervezeti kultúra az elképzeléseim szerint új lendületet adnak a HK működésének.

Személyesen azt tudom mondani, hogy a magam számára kigondolt jövőképben pedig a már sokszor emlegetett változások által motivált, összetartó és sikeres csapat szerepel.

 
Patai Boglárka
Író