Sajnálatos módon a címként szolgáló idézet - amely Szalai András Tanár Úrtól származik - a mai napig jellemző a hazai építész társadalomra. Sokszor már az egyetemi éveink alatt sem merünk igazán kritizálni egy-egy épületet, hiszen "Ő már letett valamit az asztalra!", vagy "Nem akarom megbántani, mert egyébként olyan ügyes szokott lenni és amúgy is jóban vagyunk...". Ez a hozzáállás azonban sehova sem vezet, hiszen az építészetet csak akkor érthetjük meg igazán, ha sokoldalúan közeledünk hozzá, s merjük elemezni, értelmezni azt, amely végső soron a kritikán keresztül történik. Ehhez segítség a nem rég megjelent Építészet – kritika – írás című könyv, melynek két szerzőjével, Csóka Attila Róberttel és Smiló Dáviddal beszélgettem.
Ha jól tudom, az Építészet – kritika – írás egy Építész Szakkollégiumi kurzus nyomán jött létre. Mi volt az indíttatásotok a kurzus kezdetekor?
Csóka Attila Róbert: Egy beszélgetéssorozatot vontunk össze a szintén szakkollégiumi projektként kezdődött Strike magazin előkészítő kurzusával. Így a könyv alapjául szolgáló nyilvános beszélgetéseket szeminárium jellegű kurzusalkalom követett a beszélgetés résztvevőivel. Eső körben meghívtuk Wesselényi-Garay Andort építész, teoretikust, Kovács Dániel művészettörténészt, Martinkó József építészeti és designkritikust valamint Masznyik Csaba építészt egy-egy alkalomra. A nagyjából 1-1,5 órás nyilvános beszélgetéseket rögzítettük, ezek a mai napig elérhetőek a 6b.hu-n. A nyilvános beszélgetés után ezeket az építészeket, szerkesztőket, kritikusokat aztán felhívtuk a Szakkoliba és megmutattuk nekik azokat az szövegötleteinket, amelyeket a Strike első számában szerettünk volna megjelentetni.
Smiló Dávid: De ez csak az első négy beszélgetés során történt így. Időközben a Strike elindult a saját útján és a beszélgetések mentek tovább a maguk ütemében. Végül 10 beszélgetésre került sor.
CS.A.R.: A konkrét indíttatás pedig az volt, amit Dávid mindig el szokott mondani, hogy akkoriban mindketten írtunk folyóiratokba, ő az Átriumba írt sokat, nekem pedig 2010-től az Octogonban jelent meg néhány írásom. Azt tapasztaltuk, hogy mi magunk is nagyon szenvedünk, hogy hogyan kell írni, mivel az egyetemen erről nincsen kurzus, pontosabban akkor még nem volt, mint most például Szabó Levente és Marosi Bálint kurzusa. Akik pedig folyamatosan publikáltak akkor, azok szövegei sokszor igencsak gyengék voltak és nem jelentettek megfelelő előképet számunkra
S.D.: Úgy éreztük, nem működik a kritika. Nem tudja betölteni azt a szerepét, hogy valamiféle gondolatokat közöljön egy házról, hogy többet mondjon, mint amit a képen és az alaprajzon is látunk. Ez nyilván azóta változóban van itthon. Az Építészfórumnak nincs már akkora súlya, mint annakidején, ahol a legtöbb leíró, gyakorlatilag többlettartalom nélküli szöveg megjelent. Miközben az ott létrejött és igazán pezsgő komment diskurzus is szinte teljesen eltűnt, amit bajnak érzek. Nincs most olyan médium, ami hallgatóknak és építészeknek is egyszerre fontos lenne.
Mikor volt az a pont, amikor eldöntöttétek, hogy ebből a beszélgetéssorozatból egy könyv is készülhetne?
CS.A.R.: Az első évadban lezajlott 8 beszélgetés után. Ez már megfelelő anyag lett volna, de voltak emberek, akikkel még feltétlenül szerettünk volna beszélni. Erre szerveztük meg a második évadot, de abban már csak 3 beszélgetés volt, Moravánszky Ákossal és Vámos Dominikával, valamint Kerékgyártó Bélával is, de ez utóbbi már zártkörű volt, kifejezetten a könyvvel kapcsolatban hívtuk meg. Ez után indult el a meglévő szövegek szerkesztése.
S.D.: Időközben pedig eldőlt, hogy mely szövegek kerülnek bele a könyvbe. Így maradt ki a Kovács Dániellel való beszélgetés, mert az egyszerűen túl aktuális volt. Amikor vele a beszélgetés zajlott Ő volt a HG.hu főszerkesztője, gyakorlatilag a HG-ról beszélgettünk, ami mára már eltűnt, mint platform. Úgy éreztük, ez nem állná meg a helyét, mérlegelni próbáltuk, mi is az, ami egy könyvben is megjelentethető.
CS.A.R.: A többi szöveg sokkal inkább feltárta ennek az egésznek a történetét. Például Bojár Iván Andrásé az Octogon építészetkritikai műhely létrejöttéről szolgál információval. Az összes többi szerző is beszélt a saját indulásáról, így a könyv egyfajta történeti jelentőséggel is bír.
S.D.: Így van, ezen keresztül pedig az elmúlt 20-25 év építészeti gondolkodásába enged belelátni a könyv, hogy mi is történt az építészekkel a rendszerváltás után. Ha azt vesszük, hogy az építészetkritika, az építészeti írás egyfajta lenyomata annak, hogy miképp gondolkodunk az építészetről, akkor ez az interjú sorozat jól ábrázolja ezt.
A könyv készülésének az ideje egy kicsit elnyúlt, több mint 2 évet vett igénybe. Hogy alakult a szerkesztés, valamint a kiadás?
S.D.: Összeismerkedtünk Miklósvölgyi Zsolttal még a beszélgetéssorozat alatt, Wesselényi-Garay Andoron keresztül jutottunk el hozzá. Zsolt esztéta, de művészeti projektekben is részt vesz, egyfajta bölcsész műveltségű „művészfigura". Vele hamar összebarátkoztunk, hiszen ekkoriban ő is kritikával foglalkozott. Úgy gondoltuk, jó lenne, ha Zsolt kezelné az egyes szövegeket, tekintve, hogy neki az Újforrás Kiadóhoz is van kapcsolata, aki végül a kiadónk lett. Illetve ő is részt vett azon a szakkollégiumi kurzussorozaton, amit Szemerey Samu tartott, és ami az építészetkritikával, az építészeti tartalomiparral foglalkozott. Zsoltot elkezdte érdekelni ez az egész és ő írta végül a bevezető tanulmányt is a könyvbe, ami gyakorlatilag Szemerey Samu kurzusának összefoglalása.
Szerencsére azóta a könyv megjelent és elérhető. Kinek szól a könyv? Építész hallgatóknak ajánlanátok csupán, vagy mások számára is izgalmas lehet?
S.D.: Mivel, ma még a magyar társadalom az építészekkel együtt gyakran esztétikai problémaként tekint az építészetre, ezért a könyv mindenkinek szól. A beszélgetések pont ebből a szűk nézőpontból mozgathatják ki az olvasót és irányítja a figyelmét az építészet társadalmi, gazdasági és politikai összefüggéseire. De azoknak a hallgatóknak különösen ajánlott, akik hozzánk hasonló fiatal suhancokként, másod-harmad évben érdeklődnek több iránt az építészettel kapcsolatban, mint amit az egyetem nyújthat. Számukra ez egy jó kézikönyv lehet.
És hol juthatnak hozzá az érdeklődők?
CS.A.R.: A könyv a Fuga-ban elérhető, valamint az egyes egyetemi könyvtárakban is. Tavasszal egy bemutató sorozat alkalmával több hazai egyetemre is eljuttattuk a könyvet, mint például Sopronba, Győrbe és Pécsre. Másrészt visszakapcsolódva a könyv tartalmához, fontos megemlíteni, hogy ebben a kötetben beszélgetések vannak összeszerkesztve, amik gördülékenyek, élvezhetőek. A szerkesztés folyamán kifejezetten törekedtünk rá, hogy olvasmányos legyen a könyv, ami úgy érzem, sikerült. Ennek megfelelően választottuk ki a formátumát is. Ez egy kis zsebkönyv, hogy buszon, vonaton, bárhol pörgethető, olvasható legyen, s ne egy nagy albumszerű tankönyv élményét nyújtsa. A könyvhöz készült szennyborító pedig, ami egyben egy plakát is, a kötet tárgymutatóját ábrázolja infógrafika jellegűen.
S.D.: Ezen felül törekszünk arra, hogy folyamatos kapcsolatban legyünk az olvasókkal, így a könyvnek van facebook oldala (link: https://www.facebook.com/Epiteszetkritikairas/) is ahova naponta érkeznek a magyar építészeti kritikával és nyilvánossággal kapcsolatos aktuális vagy éppen történeti, visszatekintő információk, valamint a könyv készülésének kulissza pillanatai. Ha minden jól megy, ez a jövőben egy kritikai fórummá is kinőheti magát.
