A 2014-es Tudományos Diákköri Konferencia (továbbiakban TDK) alkalmával az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék kimagasló teljesítményt mutatott. Ennek kapcsán Daragó László tanár úrral beszélgettem. Aki nem mellesleg idén egy rektori különdíjas dolgozathoz nyújtott segítséget, valamint Pro Progresszió ösztöndíjban részesült.
Kiből lehet TDK-zó és mi alapján választhat témát? Elég-e a kellő lelkesedés a folyosóról betéved hallgatónak egy kedvenc témájához vagy előre kapcsolatot keres a tanszékkel és közös témakeresésbe fognak? Kollaborációról van szó vagy inkább egyéni döntésről?
Daragó László: Mindkettőre találhatunk példát a közeli illetve a távoli múltban is. Van olyan hallgató, aki valamilyen történeti érzékegységgel már rendelkezik, neki a saját érdeklődési körének megfelelő téma már kéznél van. Ez minden esetben szerencsés dolog. Idén például a Vitány vár rekonstrukciójáról szóló dolgozat erre példa, melyet Bozsik Máté írt. Mátéról tudni kell, hogy már kis gyermek kora óta szívén viseli a vár sorsát és már régóta „molyol” az emlékkel. Van is egy várvédő egyesület, melynek Máté is a tagja, ami rendszeresen foglalkozik a vár állapotának fenntartásával. Ebben az esetben én csak a felméréshez kapcsolatosan tudtam tanácsokkal ellátni, hiszen ő teljesen autonóm módon, időt és energiát nem kímélve dolgozott a témán.
A másik téma választás az szokott lenni, amikor valamilyen közös munkát, úgymond megkoronáz egy TDK dolgozat. Erre kiváló példa volt Fehér Kriszta esete, aki azóta már diplomázott. Ő jött velünk Burgundiába több ízben. Vele, amikor másodszor is kiutazott akkor találtuk meg a tökéletes témát, egy furcsa keresztház-hajó kapcsolatot. Ennek nyomán aztán két dolgozat is készült, és mindkettővel igen szép eredményt ért el. OTDK első és harmadik helyezés. Magyarul mind a két lehetőség áll és működik is nálunk.
Meg van a téma és az elhatározás, a két legfontosabb alapkellék. Hogyan kell neki állni a kutatásnak?
DL: A kutatás az mindig megfelelő sorrendben elvégzett lépések sorozata. Először is meg kell keresni, hogy az adott témával, épülettel kapcsolatban eddig mit írtak, mert ha egyszer már valaki „feltalálta a spanyolviaszt” nekünk már nem kell. Magyarán ezt a kutatástörténetet mindenféleképpen végig kell járni. Én azt gondolom, hogy ezután következik az, hogy valaki saját maga jár a forrás után. Bármiről is legyen szó pusztán az irodalmi forrásokkal nem elégedhetünk meg, mi építészek vagyunk szeretünk rajzolni, rajzokat olvasni. Nagyon alaposan körbe kell fotózni, fel kell mérni, és dokumentálni kell egy adott épületet. Egy igényes, ötvenes léptékű felmérés sok esetbe már elegendő, de az alapos megismeréshez a kisebb léptékek is szükségesek lehetnek. Tehát egy dolgozat egy kutatás történetből, az épület, épületcsoport alapos megismeréséből, és végül az ezekből levonható következtetésekből áll. És természetesen az adott téma befolyásolja, hogy milyen speciális lépéseket vesz elő az ember. A témát elindítani érdemes már a tavaszi félévben, hisz a kutatásra ott a nyár ahol szabadon lehet időt tölteni a témával és így az őszi félévben már „csak” dolgozatot kell gyúrni röpke két hónap alatt.
A 2014-es konferencia alkalmával Ön három dolgozatban működött közre. Kettő valódi emlékek elméleti rekonstrukcióját foglalta össze. Van-e arra valamilyen esély, hogy ezek alapján a dolgozatok alapján valaha is megvalósuljanak a rekonstrukciók?
DL: Nagyon kicsi rá az esély. Ott van például a Vitány vár. Van az a bizonyos várvédő egyesület, melynek Máté oszlopos tagja. De sajnos, amíg nincsen mögöttük olyan akarat, mely anyagi támogatást is tud nyújtani, addig nem tudnak mást csinálni csak megakadályozni, illetve lassítani a pusztulást. Pusztán azért, mert készült egy TDK dolgozat, sajnos még nem fognak megmozdulni a hegyek, és nem fognak felépülni falak. De én azt gondolom, hogy ha rekonstrukciós témában is készül egy TDK dolgozat, attól az nem csak egy elméleti játék, hanem egy kihagyhatatlan lépés, mely koncepciót, gerincet adhat a további munkához. Ha ez bármit is lendít, segít az adott emlék sorsán, hogy tovább fent maradhasson, akkor az már nagyon jó. A megvalósulásig még nagyon sok lépésnek meg kell történnie, és nagyon sok akadályt le kell győzni. Egy ilyen tudományos elméleti rekonstrukció pedig még nagyon messze áll egy építészeti tervtől.
Három dolgozat, igen sok befektetett munka és idő. Melyik dolgozat volt az, amelyik a legközelebb áll a szívéhez?
DL: Ilyet ne is kérdezz, nem tudnék dönteni. Borzasztóan szeretem mindegyik témát és természetesen az emberkéket is, akik foglalkoznak vele. Nekem nagy élmény ezekben részt venni, mert általuk nyerek betekintést az építészettörténet olyan rejtett zugaiba, ami egyébként nem adatik meg, és olyan részletességgel, amire nem lenne lehetőségem. Nyilvánvalóan van valamennyi alapismeretem az adott témákban, de nagy lelkesedéssel nézek bele úgymond mikroszkóppal a kis részletekbe. Itt van például Kurucz Attila dolgozata. Ő a vértesszentkereszti kolostorromot vette górcső alá. Ez az ő komplex terve is volt és felvetültek bizonyos problémák. Hogy is nézett ki valójában ez a templom? Ezt senki sem tudja, hiszem most rom. Ennek a valaha volt lehetséges tömegét meg kellett álmodni. Viszont nagyon sokan, sokfélét írtak róla. Attila pedig ezt megpróbálta összerázni, rendszerezni. Tehát ebben a témában én azt szerettem nagyon, hogy nagyon sok építészeti vonatkozás volt benne, túl azon, hogy történeti kutatásra támaszkodott. A Vitány vár pedig, egy nehezen megközelíthető helyen áll, egy domb tetején, csupa rom, düledezik. Ennek a várnak az állapota nagyon szomorú. Máté viszont egy „szent őrült”, áttúrja az egész hegyet elgurult köveket keres és talál! Szomorú állapotokat talált, de sajnos a rom azóta is pusztult, így ő az alapos dokumentálás módszerével örökíti meg ezt az apró várat a jövőnek. Patak Gergely, pedig a klasszikus történeti kutatásnak egy nagyon kiváló alakja, aki mindig azzal ámít el, hogy milyen mennyiségű irodalmi tudást és információt képes átlátni, összerendezni, és ezekből megállapításokat levonni. Tehát most ők a legkedvesebbek a szívemnek, hiszen velük napi kapcsolatban állok, és erőmhöz mérten fogom segíteni, támogatni az ő tudományos pályájukat.
Kurucz Attila dolgozatát ebben a szemeszterben az egyetem is elismerte, hiszen rektori különdíjban is részesült. Milyen érzés, amikor egy munka kiemelkedően szerepel a konferencián?
DL: Attila egy nagyon sokoldalú és a témában igen értékes kvalitásokat mutató személy, akinek a munkája az épület rekonstrukciós dokumentációk között is kiemelkedő. De azt kell, hogy mondjam, egy nagyon kedves tanáromat idézve, hogy a siker az mindig a versenyzőé! A kudarc az edzőé! Az az eredmény, amit elértek az az övék csak az övék, de attól én még jól érezhetem magam. Persze természetes nagyon boldog vagyok, nagyon becsülöm őket a sok munkáért. És természetesen örülök, hogy ilyen visszajelzést kapnak, mert visszajelzés nélkül borzasztóan nehéz bárkit is belelkesíteni. Valamint nagyon szurkolok nekik, hogy ebből erőt és kitartást tudjanak meríteni, akár ők akár mások.
Útravalóul megosztana pár tanácsot azokkal, akik még csak tervezik a részvételt a TDK-n?
DL: Nyilván saját tanszékem irányába szeretném őket terelni, bárkit nagy-nagy szeretettel várunk, akit egy kicsit is jobban érdekel az építészettörténet, a műemlékvédelem, az építészet elmélete, tehát minden, amivel ez a tanszék foglalkozik tudományos szinten. Mindenkit biztatok arra, hogy érdemes valamilyen szinten bogarasnak lenni. A világ olyan felépítésű, hogy az ember akkor érzi igazán teljesnek az életét, ha vannak ilyen „bogarai”. Magyarul nagyon szerteágazó a körülöttünk lévő világ, amiben nagyon könnyű elveszni, így szükség van kapaszkodókra. Ezek a „bogarak”, TDK dolgozatok, ilyen kapaszkodók. Tehát én azt mondanám, hogyha valaki valamiben elszeretne mélyülni, vegyen igénybe ilyen kapaszkodókat. Hiszen ezek még arra is alkalmasak, hogy ha nem a történeti épületekkel akar foglalkozni, ez akkor is ad egyfajta módszert arra, hogy hogyan kell kutatni, elmélyülni egy-egy témában. Ez amolyan módszertani segítséget ad a későbbi élethez. Konkrétan pedig azt tudom tanácsolni, hogy keresni kell a kapcsolatot a tanszékkel, el kell jönni a szervezett programokra (felmérésekre, konferenciákra, kiállításokra, workshopokra), hiszen ezek a „keltetői” a kis „TDK palántáknak”, mert a kutatási témákhoz először is közel kell kerülni. Ilyen az immár hét éve minden évben megrendezésre kerülő burgundiai felmérő tábor. Persze itt nem csak elmélyült munka folyik, de tartalmas kikapcsolódásra, elsőrangú történeti emlékek megismerésére, szórakozásra is nyílik alkalom. A munka eredményének kivonata, pedig most is látható a második emeleti vitrinekben. A teljes anyagból nemrég jelent meg egy kiadvány a tanszék, az MMA és az OMIKK gondozásában.
Előbb utóbb mindenki talál magának egy bogarat!
