2014
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet pályázatot hirdet az Építész Szakmai Napok 2014 rendezvény főszervezői posztjára, melyen minden nappali tagozatos aktív hallgató részt vehet.
A pályázónak egy motivációs levelet kell küldenie a kozelet@epiteszhk.bme.hu címre, ahol leírja, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezik, milyen tervei vannak, illetve hogyan képzeli el a 2014-es Építész Szakmai Napokat.
A főszervező feladatai:
- megtervezni a Szakmai Napok programját,
- szervező csapat összeállítása, koordinálása, szakmai csoportok bevonása,
- teljes felelősség vállalása a rendezvény színvonalas megvalósításáért,
- elszámolás a Hallgatói Képviselet felé a rendezvény szervezése közben, ill. lebonyolítását követően,
- folyamatos kapcsolattartás a Hallgatói Képviselet közéleti referensével.
A rendezvényről röviden:
Már évek óta szükségét érezzük egy több napos építész kari szakmai rendezvény megvalósításának, ahol a hallgatók és oktatók is az egyetemi keretektől eltérő környezetben találkozhatnak. Így, az Építész Szakmai Napokat három éve az őszi félévben rendezzük meg, a nagy érdeklődés bebizonyította, hogy igény van a hallgatóság részéről a rendezvény iránt. Cél a szakmánk sokoldalúságának megmutatása, és az, hogy olyan lehetőségeket teremtsünk, amire év közben nincs megfelelő alkalom. A tavalyi évekről videókat találhattok YouTube-on.
A motivációs levél beküldésének határideje 2014. május 10. (szombat) 23:59 óra.