"arra szoktam biztatni a hallgatóimat,
hogy járjanak nyitott szemmel"
Interjú Dr. Pluzsik Anikóval, az év gyakorlatvezetőjével
Domonkos Nikolett: Szeretnék őszintén gratulálni az Év Gyakorlatvezetője díjhoz! Számított a díjra, vagy teljesen meglepetésként érte?
Pluzsik Anikó: Nem, nem gondoltam, hogy én kapom. Általában a fiatalabb kollégáknak könnyebb elkapni a közös hangot a hallgatókkal.
D.N.: Mit gondol, mi lehet az oka, hogy a hallgatók Önt szavazták meg?
P.A.: Talán mert próbálom a diákokhoz közelebb hozni a tananyagot. Ennek két fő módját látom, személyes kapcsolatokat kell kialakítani, illetve meg kell találni a hallgatók személyes kötődését az adott tantárgyhoz. Utóbbi a felnőttoktatásban különösen fontos, ide már mindenki úgy érkezik, hogy hoz magával valamit, és muszáj a korábbi ismeretekhez, élményekhez kapcsolni a tananyagot. Ezért szoktam arra biztatni a hallgatóimat, hogy járjanak nyitott szemmel, nézzenek alaposan körül, hogy a mindennapi életükben is lássák, hogyan lehet a tanultakat alkalmazni. Ha például az elsőéves hallgató észreveszi, hogy a híd, amelyen az egyetem felé minden nap áthalad, tulajdonképpen egy összetett rácsostartó, már szívesebben fog visszatérni a statikaórára.
A személyes kapcsolatok kialakítása is nagyon fontos. A kreditrendszer bevezetése elidegenedéssel járt, felbomlottak a tankörök. Az, hogy mindenki másképpen veszi fel a tárgyait, azt eredményezi, hogy nem ismerik egymást még azok sem, akik egymás mellett ülnek az előadásokon, gyakorlatokon. A csapatmunkának közösségépítő szerepe is van, ráadásul az oktatásmódszertanban is nagyon hasznos, az egyik legeredményesebb tanulási forma. A tanulási piramis a különböző oktatási módszerek hatékonyságát mutatja. Legfelül helyezkedik el a frontális oktatás, ami a legkevésbé hatékony. A tudásmegtartásban segít az audiovizuális vagy egyéb szemléltető eszközök használata, de a piramisban még előkelőbb helyen van a csapatmunka. Ennél már csak mások tanítása hatékonyabb. Erre érthető okokból nem tudunk minden hallgatónak lehetőséget biztosítani, de az érdeklődő hallgatók az új, nagysikerű mentorprogramunk keretein belül kipróbálhatják magukat tanító, magyarázó szerepben is, amivel tulajdonképpen a saját tudásuk is mélyül.
Igyekszem színesebbé tenni a gyakorlatokat. A gyermekeim korábban is bejártak az egyetemre, beültek néha az óráimra, de most, hogy karantén alatt otthon voltunk, a 8 éves kislányom is részese lehetett egy-egy online gyakorlatnak. Szemléltetésképpen hol buborékot fújt, hol virslit főzött modellezve a membránhéjakat, hol pedig a mértékadó leterhelésnek megfelelően teregette a törülközőket a ruhaszárítókötélre. Úgy láttam, ez a hallgatóknak és a kislányomnak is élmény volt.
D.N.: A tanszéken korábban is voltak törekvések az oktatás modernizálására, a digitális eszközök alkalmazására. Mik voltak a kezdeti lépések, és hogyan befolyásolta ezt az online oktatás elmúlt másfél éve?
P.A.: Hadd meséljem el először az ikertestvérem tapasztalatait. Ő is egyetemi oktató, és ő is próbálkozik új módszerek bevezetésével. Egyszer neki írta a következőt egy hallgató visszajelzésként:
Az egyetemi oktatás olyan, mint egy folyó. Már évszázadok óta hömpölyög zavartalan a medrében, és amikor változtatni szeretnénk valamin, az olyan, mintha a tenyerünket kitartva próbálnánk az áradatot feltartóztatni. Lehetetlen vállalkozás.
Most az online oktatás sok mindent megváltoztatott, a folyó kiöntött, és rajtunk múlik, hogy milyen mederbe tereljük. Reménykedem abban, hogy ez nem csak egy vargabetű lesz, hanem valódi, pozitív változásokat fogunk tudni elérni.
A tanszéken már régóta próbálkoztunk új módszerekkel, online technikákkal. Nehezen találtunk olyan eszközöket, felületet, ami az igényeinknek megfelelt. Végül informatikával foglalkozó sógorom készítette el születésnapi ajándékként a sokak által kedvelt online szavazóprogramot, majd később a házi feladat ellenőrző programunkat, amit éveken át használtunk a tanszéken, és az egyik legnépszerűbb újításunk volt. Ez a lehetőség persze a Moodle-ban is megmaradt. Mivel korábban is kísérleteztünk ilyesmivel, a tanszéknek nem néhány hét lefolyása alatt kellett múlt tavasszal a teljes digitális átállást megtennie. Így nem a Moodle, inkább a Teams hozott igazi változásokat.
A különbség egyik legszembetűnőbb példája a konzultációknál volt fellelhető. Korábban, a jelenléti oktatás során is volt lehetőség konzultációra az egyetemen, amikor mi, oktatók, heti két órában a hallgatók rendelkezésére álltunk. Sajnos nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, talán azért is mert a kiírt időpont nem feltétlenül volt a hallgatóknak megfelelő, vagy csak egyszerűen nem akkor merült fel bennük kérdés. Az is lehet, néhány hallgató nem tudott a lehetőségről. Teamsen szabadabban kérdezhetnek a diákok, akkor, amikor a kérdés felmerül. Bármennyire is meglepő, jó pár hallgatót sokkal jobban megismertem így az online oktatás alatt. Volt, akit bár már régebb óta tanítok, csak most derült ki, hogy egy utcában lakunk, másikuk pedig csak kétháznyira él attól a háztól, ahol felnőttem.
A gyakorlataim során is használtam az új lehetőségeket. Az InVision digitális rajztábla nagyon sokat segített abban, hogy a hallgatókkal együtt tudjunk dolgozni. Ebben az időszakban ez volt az egyik kedvenc eszközöm. Korábban mindenki egyedül, a saját papírján dolgozva oldotta meg a feladatokat, én pedig körbejártam, és úgy próbáltam figyelni, ki hogyan halad. Most együtt, vagy csapatokban tudtunk rajzolni, mindenki látta a másik munkáját. Persze szavaztunk is, és rajzoltunk együtt online grafikont és aktívan pörgettük a Teams csatornák chatablakát. Még ezeken kívül is nagyon sok izgalmas eszköz van. A lehetőségek végtelenek, és szeretnék a továbbiakban is próbálkozni újításokkal.
D.N.: Akkor lehetséges, hogy ha visszaáll a jelenléti oktatás, továbbra is találkozhatunk a gyakorlatokon digitális eszközökkel és szoftverekkel?
P.A.: Mi már korábban is szerettük volna bevonni a digitális eszközöket a jelenléti órákba, ennek főleg technikai akadályai voltak. Nem minden diák rendelkezett interneteléréssel, az egyetemi wifi pedig nem minden teremben működött megbízhatóan ahhoz, hogy arra építsük az órát. Remélem, hogy a jövőben ez rendeződni fog, és akkor aktívan használhatjuk a jelenléti oktatásban is akár az InVisiont, akár más digitális felületeket.
Az online számonkérésekből is tudtunk tanulságot levonni a jövőre vonatkozóan. Nagy segítség volt, hogy a számítógép kijavította a dolgozatokat, és így jelentős terhet vett le az oktatók válláról, ám pont a gépi javítás az, ami problémákat is felvet. Szeretnénk a hallgatókat a mérnöki gondolkodásra és szemléletre tanítani, ám a számítógép csak azt tudja ellenőrizni, hogy a beírt megoldás a korábban betáplált képletnek megfelel-e. Amikor az oktatók javítják a dolgozatokat, a gondolatmenetet is értékelik, nem csak az eredményt, ami igazságosabbá teszi a pontozást. Ám ennél még fontosabb, hogy olyan megoldásokat is pontozni tudunk, amelyek nem a favágó képleteket követik, esetlegesen néhány tizedesjeggyel eltérnek a várt megoldástól, vagyis a gépi javítás nem fogadná el azokat, pedig akár innovatívabbak, vagy célravezetőbbek a számítógépbe táplált megoldásnál. Emiatt, és sok más okból is kimondhatjuk, hogy az online számonkérés nem feltétlenül tükrözi jól a hallgatók tudását.
Most úgy látjuk, az online tesztek jó megoldást nyújtanak például a beugrók megszervezéséhez, ám mindenképpen törekednénk a több szóbeli számonkérésre. Kizárólag online teszttel nem célravezető levezényelni egy vizsgaidőszakot. Még keressük a megfelelő megoldást a számonkérések legigazságosabb, tudást legjobban felmérő módjára. Az arany középutat kell megtalálnunk, ami legjobban motiválja a hallgatókat a tanulásra, a gondolkodásra, a számukra hasznos tudás megszerzésére.
