A Liget Budapest projekt keretében több új középület számára írtak ki pályázatot, amelyek közül az egyik az új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum épülete volt. A meghívásos pályázaton több neves hazai és nemzetközi építész iroda vett részt, az eredmények pedig a közelmúltban láttak napvilágot. Két első helyezett és két második helyezett pályamű született, utóbbiak egyike a Balázs Mihály Építész Műterme és a BME Építészmérnöki Kara által közösen elkészített terv. Ezen örömhír kapcsán beszélgettem Balázs Mihály tanár úrral.
A pályázaton meghívásos alapon lehetett részt venni. Ebben az esetben miképp érkezett a meghívás?
Balázs Mihály: Ez egy nagyon izgalmas történet, ami számomra elsősorban Műegyetemi vonatkozású. Tapasztalataim szerint az a felhalmozott tudás, amit a hallgatók és oktatók közösen birtokolnak, komoly szellemi erőt képviselnek, de az energia amivel gazdálkodunk, nem igazán jól hasznosul. Ezért ahol csak lehet, arra törekszem, hogy ezeket a képességeket és energiákat valamilyen hasznos, reális közegbe tereljem. Egy ilyen nemzetközi pályázat alkalmasnak tűnt arra, hogy tanárok és hallgatók együttműködésében készítsünk tervet - ez volt az alapvetésem.
A pályázatra személyesen engem hívtak meg, de úgy éreztem helyesnek, ha a meghívást nem saját irodám, hanem inkább a kar munkatársai és a doktori iskola hallgatói körében vállalom. A belső késztetés mellett voltak olyan formai elvárások is, amelyeket csak a Karral közösen tudtunk teljesíteni, de a meggondolás alapja egyértelműen az volt, hogy az egyetemet ezen a meghíváson keresztül egy picit jobb helyzetbe hozzam és megmutassam, létezik itt alkotóképes közösség.
Nyilvánvalóan a többi tanszék részéről is egyértelmű volt a támogatás. Az egyetemen azért jellemző, hogy a tervezési és műszaki tanszékek nem értenek egyet bizonyos kérdésekben. Mennyire volt nehéz a közös munka ennek fényében?
B.M.: A közös munka jó hangulatban telt és eredményesnek bizonyult. Célunk volt, hogy azokat a szakági tervezőket, akik szükségesek voltak a pályázat elkészítéséhez, szintén a Karon belül keressük. Ez öt tanszéket érintett, alapvetően a Középülettervezési Tanszék munkatársait, valamint az Építőművészeti Doktori Iskola egykori vagy jelenlegi hallgatóit. Utóbbi külön szépsége a történetnek számomra: újra együtt dolgozni régi tanítványokkal igazi öröm. Érdemi együttműködés tudott kialakulni az építészek és szaktervezők között is épületgépészeti, épületenergetikai, tartószerkezeti vagy múzeumtechnológiai kérdésekben egyaránt. Több tanszék együttműködésére nem ez volt az első példa, mások mellett tanszékünknek is van tapasztalata ezen a téren. Fontosnak tartjuk, hogy "élő" megbízásokon közösen dolgozzunk, mert meggyőződésünk, hogy az oktatás alapja az alkotás, a közös alkotás pedig megalapozza, megerősíti a képzésben lévő együttműködésünket, elmélyíti a szakmai és emberi kapcsolatokat. Ilyen valós helyzetként értelmezhető a tervpályázat is.
Lát arra esélyt, hogy ez a közeli vagy távoli jövőben megismétlődjön, akár más formában, nem csak a Doktori Iskola hallgatóit, hanem más hallgatókat is bevonva?
B.M.: Látok erre esélyt, bár meg kell jegyeznem, hogy a graduális képzésben résztvevő hallgatók tervezésbe való bevonása csak bizonyos korlátok között lehetséges, jóllehet erre is volt már példa komplexező vagy diplomázó hallgatók esetében. Kitűnő együttműködési terepnek tekintem a tervpályázatokat (akár egy hallgatói tervpályázatot is) amiből viszonylag sokat szervezünk.
Az érvényes pályázatot benyújtott 9 építészeti iroda közül egyedüli magyar névként a Műegyetem Építészmérnöki Kara szerepel. Olyan nevesebbnél nevesebb irodák mellett, mint a SANAA vagy a Snøhetta, igazán nagy elismerés, hogy ilyen eredmény született. Gondolom nagy volt a boldogság, amikor kiderült az eredmény.
B.M.: Az egész csapat nagyon örült én pedig büszke vagyok és elégedett hogy velük dolgozhattam. Kettős oka van az örömnek. Az egyik az, hogy tudtunk eredményesen együtt dolgozni a hallgatókkal és a tanártársakkal, ez szerintem egy fantasztikus érték, ezt néha elfelejtjük vagy mellékesnek tekintjük. A másik ok hogy bebizonyosodott, az itt folyó képzés alkalmas a nemzetközi léptékben is látható teljesítmények felmutatására. Ebben a rendkívül erős mezőnyben részt venni és második helyezést elérni nem jelent mást, mint hogy van keresnivalónk a világban...
Mi lesz ennek a tervnek az utóélete?
B.M.: Rengeteg tervpályázaton vettem részt és láttam már sok mindent, de itt most a mi tervünket illetően nem várok csodára. Azt gondolom, a terv építészeti értelemben nem folytatódik, tehát itt lezárul a történet. Ugyanakkor remélem a tervről és főleg az eseményről még sokáig lesz szó különböző helyeken, lesznek majd publikációk, de munkánk tanulságai valójában egy következő közös elképzelésben hasznosulhatnak. Fontos tapasztalatom, hogy tervpályázaton nyerni nem egyszerű. A nyerés egyik előfeltétele a munka, a gyakorlás. Ezt a tervpályázatot is afféle sajátos edzésnek tekintem, életszerű kemény helyzetnek, ami ha hiányzik az építész életéből, nem tud felkészülni egy komoly versenyre. Itt most számunkra adódott egy bizonyítási lehetőség, amelynek a tanulságait egy következő pályázatban tudjuk majd összegezni. Úgy látom tehát, ennek a tervnek a tanulságai a fontosak és nem a folytathatósága, megépíthetősége.
Van már gondolat esetleg arra, hogy valamilyen előadás keretében, akik részt vettek ezen a pályázaton, beszéljenek arról, hogyan is zajlott le ez az egész pályázat? Gondolok itt a pályázat menetére, a tervek összeállítására, leadására.
B.M.: Igen, van ilyen elképzelésünk. Részben saját tervünket is be kell mutatni, másrészt a többi munkát, mert nagyon hasznos az összevetés, a kiértékelés. És ezek a tervek elég biztos beazonosítási pontok saját helyzetünk meghatározásához. Bízunk abban, hogy a SANAA és a Snøhetta irodát meg tudjuk nyerni egy-egy előadásra. Máris volt két esemény, a Mecanoo és David Chipperfield irodájának egy-egy vezető tervezője az Építőművészeti Doktori Iskola szervezésében tartott előadást.
Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek aki figyelemmel követte a pályázatot, drukkolt nekünk vagy tevőlegesen segített, és szeretném ha minden hallgató egy kicsit a magáénak is érezné az eredményt.
Ezúton is szeretnék gratulálni Tanár Úrnak és a csapat többi tagjának a megérdemelt sikerhez!
Vezető tervező: Balázs Mihály DLA
Építész tervezők: Nagy Márton DLA, Falvai Balázs DLA, Török Dávid DLA, Kronavetter Péter, Pelle Zita
Építész munkatársak: Karácsony Tamás DLA, Török Bence, Kemes Balázs, Szabó Péter, Borsos Melinda, Mihály Eszter, Vannay Miklós DLA
Műleírás: Somogyi Krisztina
Múzeumtechnológia: Vasáros Zsolt DLA
Tájépítészet: Szakács Barnabás, Turcsányi Katalin
Látványterv: Vesztergom Ádám
Tartószerkezet: Medek Ákos
Épületenergetika: Magyar Zoltán, Viczai János
A tervek letölthetők: http://www.ligetbudapest.org/index.php?page=page&id=31
