Makovecz Imre művészete
A debreceni Kölcsey Központ a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, az Ybl-, Kossuth-, és Prima Primissima-díjas, Magyar Corvin-lánccal kitüntetett Makovecz Imre műveiből összeállított kiállítással tisztelgett a Magyar Kultúra Napja előtt, az alkotó születésének 80. évében. A kiállítás a 2014-es év egyik legfontosabb kulturális eseménye, a Pesti Vigadóban bemutatott Makovecz-életművet reprezentáló tárlat anyagából válogat. Rajzai, tervei és megépült épületeinek fényképei mellett alkotásainak néhány nagy méretű, exkluzív makettjét is megcsodálhatja a közönség.
Már több hete, nagy izgalommal vártam a kiállítást, melyre még a vizsgaidőszakban figyeltem fel. Mondanom sem kell, csapot-papot félredobva kutattam további információk után, de mindössze egy idézetet találtam a kiállítás témáját illetően: „Az építészetnek pedig mindig az volt az egyetlen igazi és neki való kalandja, hogy hogyan tudja az eget és a földet összekapcsolni… lehatárol-e a kozmoszból valamilyen megszentelt intimitást…”
Makovecz Imre vitathatatlanul a magyar építészet legnagyobb alakjai közé tartozott. Formateremtő képességével messzire vitte a magyar építészet hírét. Filozófiai alapokon nyugvó építészete az emberi formákhoz kötődő szimbolikus tereket jelenít meg a népművészetből kiolvasható, népvándorlás-kori mítoszvilágból. A hely és a föld szelleméhez rendeli hozzá az építési technológiát és az anyagokat is, amelyek egyszerre archaikusak és környezetbarát módon korszerűek.
„ Én komolyan gondolom az építészetet. Nekem az építészet nem stílusgyakorlat, nem a globális hatalomra törő pénzvilág és a hadigazdálkodás szolgája, hanem a természet, és az ember isteni természetének fenntartására szolgál.”
Talán kevesen tudják, valójában ő is „betonos” építésznek indult, de már a kezdetektől el kívánt szakadni a „paneles építészettől”. Munkáiban a fának mint anyagnak a felértékelődését egy praktikus felismerés szülte, ugyanis elégedetlen volt a hatvanas-hetvenes évek szocialista építőiparának zsaluzási gyakorlatával.
Annak ellenére, hogy egy szombati napot tűztem ki a kiállítás megtekintésére, nem tolongtak a látogatók. Ez inkább előnynek mondható abban az értelemben, hogy kényelmesen lehetett nézelődni az amúgy kissé szűkösen berendezett teremben.
Először a Krisztinavárosi Feltámadás templomáról készített terv részleteit csodálhattuk meg makett és AutoCAD-tervek formájában. Sajnos azonban semmilyen írásos információ nem szolgált az épületről, így a Makovecz munkásságáról keveset vagy egyáltalán semmit nem tudók csupán az épület látványos esztétikai terveit ismerhették meg, az azok mögötti koncepciót és tartalmat nem.
A terem egyik falát teljes egészében az építész életműve töltötte be, stílusosan, fa keretes tablók formájában, melyek egy-egy jelentős épületet ábrázolták. Csaknem tizenöt templom és ugyanennyi kulturális/közösségi épület lett bemutatva. Első jelentős munkájával, a sárospataki művelődési házzal és főleg templomaival visszanyúlt a népi szecesszióhoz, s annak alkotóihoz, például Rudolf Steiner és Kós Károly munkásságához.
Talán legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett méltán híres magyar pavilon, melyről több rajz és skicc is volt a vitrinekben. A templomhoz is hasonlítható héttornyos épület bárkaszerűen bordázott fa tetőzetrendszere különleges látványt nyújtott, akárcsak a földszint üvegpadlója alá nyúló, így gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa. A csónakforma az Újvilágot 500 éve felfedező Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg. E művéért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést.
A kiállítás legmonumentálisabb eleme – egy több mint öt (!) négyzetméter méretű asztalon fekvő- a paksi Szentlélek templom makettje volt. Számomra ez a gyönyörűen kidolgozott és megformált makett volt a favoritom. Szerintem kevesen tudják, hogy az épület egy ősi jel (S) térbeli megfogalmazása, egyszerre jelképezi a sötétség-világosság, a férfi-nő, a nap-hold és a jin-jang kettősét. Az építésznek a két világ alkotta űr, a lent és a fönt közötti hatalmas szakadék összekötése volt a célja, „össze kell tudni kötni a földet az éggel”.
Úgy gondolom, a legérdekesebb dolog a Gellért-hegyi panteon terve volt. Makovecz Imre szerint a Citadella és a Szabadság-szobor Magyarország szégyene, megszégyenítése. „A Citadellát az osztrákok építették 1849 után, hogy a magyarokat ágyútűzzel fenntarthassák. A »szabadság-szobor«, amely Horthy István, meggyilkolt kormányzó helyettes emlékére készült, repülőgépet tart a magasba, és azért tartja délkelet felé, mert onnan tört be a második ukrán hadsereg a román kilépés jóvoltából, s pusztította el Budapestet.” A képen is látható terv nem épült meg, de ki tudja, ez így marad e?
A kiállítást egy húszperces videó megtekintésével zártam, mely elsősorban a Feltámadás templomának bemutatását tűzte ki célul, illetve a teremben is szereplő makettek elkészítésének módját mutatta be.
Összességében nagyon tetszett a kiállítás, átfogó képet adott Makovecz Imre művészetéről, ugyanakkor hiányoltam a szöveges információkat a koncepció, a tervek bemutatásához. Mondanom sem kell, a teremből kilépve első dolgom volt egy emlékképeslap és egy Makovecz-könyv beszerzése, amelyet természetesen már el is olvastam.
