Általános információk

A 2007. szeptember 1. után hallgatói jogviszonyt létesítő hallgató finanszírozási besorolása - államilag támogatott vagy költségtérítéses - egy tanév időtartamra szól. A hallgatók átsorolása minden tanév végén, nyáron a vizsgaidőszak lezártát követően, a következő tanév kezdete előtt legalább 30 nappal történik. Az átsorolásról hozott döntés során az átsorolandó államilag támogatott hallgatókat költségtérítéses formára, az átsorolásra jogosult költségtérítéses hallgatókat államilag támogatott formára kell átsorolni. A finanszírozási státusz szabályzat szerinti megváltozását az illetékes dékán állapítja meg. A finanszírozási státusz megváltozásáról a hallgató adatkezelője értesíti a hallgatót. Azonos homogén hallgatói csoportban lévő, azonos hallgatók esetében a döntésnek azonosnak kell lennie. A besorolás alapja az utolsó befejezett tanév időtartamára számított.

Államilag támogatott hallgatók átsorolása költségtérítésesre
Költségtérítéses képzésbe átsorolandó az államilag támogatott alapképzésben, egységes osztatlan képzésben, mesterképzésben, vagy felsőfokú szakképzésben résztvevő hallgató, ha:

  • az utolsó két aktív félévében nem szerezted meg a képzésed mintatantervében, az adott időszakra előírt kreditmennyiség legalább 50%-át, továbbá
  • ha legalább két lezárt aktív félévvel rendelkezel, továbbá
  • ha hallgatói jogviszonyodat az átsorolást megelőző utolsó félévben a nem szünetelteti utólagosan a meghatározott módon, továbbá
  • a veled azonos képzésen, felsőfokú szakképzés esetén szakképzésben tanuló, hallgatók szerinti rangsorának alsó 15%-ába (lefelé kerekítve) tartozik.

Költségtérítéses hallgatók átsorolása államilag támogatottra
A hatályos TVSZ alapján átsorolásnál az idei félévtől eltérő szabályozás vonatkozik a 2012 szeptember 1 előtt és a 2012 szeptember 1-et követően beiratkozott hallgatókra. 

  • 2012 szeptember 1 előtt beiratkozott hallgatóként abban az esetben sorolnak át költségtérítéses képzésbe, amennyiben az utolsó két aktív féléved alatt nem teljesítettél legalább 30 kreditet.
  • 2012 szeptember 1-ben és az azt követően beiratkozott hallgatóként abban az esetben sorolnak át költségtérítéses képzésbe, amennyiben az utolsó két aktív félév alatt nem teljesítettél legalább 30 kreditet és nem értél el legalább 2,00-ás súlyozott tanulmányi átlagot.
    Megjegyzés: Ez a szabályozás amíg 2,00-ás súlyozott tanulmányi átlag van meghatározva nem jelent semmi "nehezítést" a 30 kredit megszerzésén túl, mivel ha valaki legalább egy tantárgyat teljesít kettesre, akkor már 2,00-ás a súlyozott tanulmányi átlaga. Ebbe az átlagba a bukott kreditek nem számítanak bele.

Az átsorolható hallgatók létszámkerete:
Az képzésre - külön kérelmükre - átsorolható költségtérítéses hallgatók száma azon államilag támogatott hallgatók számának összege, akik:

  • hallgatói jogviszonya az adott tanévben a végbizonyítvány megszerzése nélkül megszűnt, vagy
  • tanulmányaikat az adott tanévet követően költségtérítéses formában folytatják tovább.

 

  1. Teljesítmény alapú ösztöndíjak:
    1. Tanulmányi ösztöndíj
    2. Köztársasági ösztöndíj
    3. Intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj
  2. Szociális alapú ösztöndíj:
    1. Rendszeres szociális ösztöndíj
    2. Rendkívüli szociális ösztöndíj
    3. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj
    4. A külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja
    5. Alaptámogatás
    6. Szakmai gyakorlati ösztöndíj
  3. Doktorandusz ösztöndíj

A hallgatók támogatásai közül a BME a teljesítmény alapú, a szociális alapú, a doktorandusz, az egyéb intézményi ösztöndíjakat, az átfogó szervezeti egység ösztöndíját valamint a nyelvvizsgadíj visszatérítést pénzbeli támogatásként bocsátja a hallgatók rendelkezésére.
A teljesítmény alapú ösztöndíjakat, a rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíjat, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj intézményi részét, valamint a doktorandusz ösztöndíjat havi rendszerességgel kell a hallgató részére kifizetni.

Tanulmányi ösztöndíj:
A tanulmányi ösztöndíjban az államilag támogatott formában, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, osztatlan képzésben, felsőoktatási szakképzésben tanulmányokat folytató hallgatók részesülhetnek. Tanulmányi ösztöndíjban az arra jogosult hallgatók maximum 50%-a részesülhet. A hallgató képzési szintjének (alap- és mesterképzés) első aktív félévében tanulmányi ösztöndíjban nem részesíthető. Ha a hallgató átvétellel vagy újra felvételizéssel került a képzésbe, tanulmányi eredménye megállapításának módjáról a Kari Tanulmányi Bizottság dönt kérvénye alapján. Az ösztöndíj 5 hónapra szól, megállapításának alapja a hallgató előző aktív féléves teljesítményindexe.

A Hallgatói Képviselet 2011. január 3-i ülésén úgy döntött, hogy a 2011/12 őszi félévtől kezdődően a tanulmányi ösztöndíjat teljesítményindex alapján osztja. A TJSZ 10§ (9) bekezdése értelmében a tanulmányi ösztöndíj megállapításakor teljesítményindex alkalmazása esetén egy homogén hallgatói csoport alakítható ki, melynek tagja a Kar minden hallgatója, kivéve az első megkezdett félévüket teljesítő mesterszakos hallgatók.

A tanulmányi ösztöndíjra fordítható keretösszeg teljes egésze az előbbi homogén hallgatói csoport tagjai között kerül szétosztásra.

A Hallgatói Képviselet  teljesítményindex alapján, a Térítési és Juttatási Szabályzatban rögzítetteket figyelembe véve az alábbiak szerint jár el:

  • azon hallgatók, akiknek nem a tanulmányi ösztöndíjak meghatározása előtti félév az utolsó aktív féléve, az utolsó aktív félév alapján korábban megállapított módon számolt ösztöndíjban részesülnek
  • a megfelelő esetekben a Kari Tanulmányi Bizottság és a Hallgatói Képviselet közösen, a Térítési és Juttatási Szabályzatban rögzített módon változtat a súlyszámon (pl.: szakirányos tárgyak esetében)
  • az egyes hallgatók által gyűjtött részindexek összegzése után a végső sorrend alapján a rendelkezésre álló keretet lineárisan szétosztjuk a Térítési és Juttatási Szabályzat előírásait betartva (minimális összeg, maximálisan támogathatók száma)
  • korrekcióra (pl.: adminisztrációs hiba miatt) a korábbiaknak megfelelően, a Neptun rendszerben kérvény leadása után lesz lehetőség, de az így megváltozott részindexeket módosító eredmények viszont már nem hatnak vissza a korábban megállapított összeg/pont tényezőre, azaz csak az érintett hallgatónak számoljuk újra a teljesítményindexét

A teljesítményindex meghatározása a hallgató által az előző aktív félévében teljesített tantárgyakból kiszámított részindexek összegzésével, a következő képlet alapján történik:

részindex = súlyszám × (érdemjegy / érdemjegyek összege)

ahol a súlyszám a tantárgyat felvett hallgatók számának és a tantárgy kreditértékének szorzata. Az érdemjegy a hallgató által a tárgyból elért érdemjegyet, az érdemjegyek összege a tárgyat teljesített hallgatók által elért érdemjegyek összegét jelenti. Az ösztöndíjosztás során az egyes tantárgyakhoz rendelt súlyszámokat a Hallgatói Képviselet a Kari Tanulmányi Bizottság egyetértésével módosíthatja.

 

Köztársasági ösztöndíj

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a köztársasági ösztöndíjjal kapcsolatos eljárásrend szabályzati hátterét kiadott adja.
(http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=4_10_5&pOpen=7)

 

Egyetemi BME ösztöndíj
Egyetemi BME ösztöndíjban nappali tagozatos képzésben részt vevő hallgatók részesülhetnek. A hallgató meghatározott követelményeken túlmutató tevékenysége alapján megítélt, pályázat alapján elnyerhető juttatás.
A Egyetemi BME ösztöndíjat a Kari hallgatói Képviselet ítéli oda. A Egyetemi BME ösztöndíj pályázatot a Egyetemi Hallgatói Képviselet írja ki, koordinálja és bírálja el.

 

Kari BME ösztöndíj
Kari BME ösztöndíjban nappali tagozatos képzésben részt vevő hallgatók részesülhetnek. A hallgató meghatározott követelményeken túlmutató tevékenysége alapján megítélt, pályázat alapján elnyerhető juttatás.
A Kari BME ösztöndíjat a Kari hallgatói Képviselet ítéli oda. A Kari BME ösztöndíj pályázatot a Kari Hallgatói Képviselet írja ki, koordinálja és bírálja el az alábbi elvek alapján:
Tanulmányi eredmény, szakmai, tudományos tevékenység, idegen nyelvismeret, sport tevékenység. Minden tevékenység esetében kizárólag az előző félévben végzett munka számít. Tudományos tevékenységnél a pont osztandó a szerzők számával. (részletesebben lásd: Kari BME pontozás)

Rendszeres szociális ösztöndíj
Rendszeres szociális támogatásban az , nappali tagozaton alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben, főiskolai szintű képzésben, egyetemi szintű képzésben vagy felsőfokú szakképzésben tanulmányokat folytató hallgatók részesülhetnek. A szociális ösztöndíjat félévente, alapján, pályázat útján nyerheted el. A pályázatot az Egyetemi Szociális Bizottság egy tanévre írja ki, a pályázati kiírással egy időben közzé teszi honlapján a pályázat elbírálásának elveit, pontrendszerét. A Rendszeres szociális ösztöndíj havi összegét a hallgató egyéni pontszáma határozza meg, az alábbi megkötésekkel:
A Rendszeres szociális ösztöndíj havi összegének mértéke nem lehet alacsonyabb, mint az odaítéléskor érvényes hallgatói normatíva:

  • 5%-a (jelenleg: 8.330 Ft), amennyiben a hallgató nem tartozik rászorultsági kategóriába,
  • 10%-a (jelenleg: 16.600 Ft), amennyiben a hallgató a a II. rászorultsági csoportba tartozik,
  • 20%-a (jelenleg: 33.320 Ft), amennyiben a hallgató az I. rászorultsági csoportba tartozik.

 

Rendkívüli szociális ösztöndíj
Ha nappali tagozaton, alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben, főiskolai szintű képzésben, egyetemi szintű képzésben vagy felsőfokú szakképzésben tanulmányokat folytató hallgató vagy, és családod szociális helyzetében jelentős változás történik (pl. valakinek gyermeke születik), akkor lehetőséged nyílik rendkívüli szociális ösztöndíj kérvényezésére. A támogatási kérvényt a az események megtörténte után fél éven belül be kell nyújtanod. A kérvényedet következő ülésén az Egyetemi Szociális Bizottság elbírálja, és az elnyert összeg lehető leggyorsabb kifizetéséről intézkedik, azzal is segítve a nem várt helyzet anyagi terheinek csökkentését.

Bursa Hungarica ösztöndíj
A Bursa Hungarica ösztöndíj olyan pénzbeli szociális juttatás, mely a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer adott évi fordulójához által a hallgatónak adományozott szociális és az önkormányzati ösztöndíj alapján az által - az önkormányzati ösztöndíjrésszel megegyező, de maximum 5000 Ft-tal - kiegészített szociális áll. Az állandó lakóhelyedként bejegyzett önkormányzatnál pályázhatsz, amennyiben az részt vesz a Bursa Hungarica Ösztöndíjprogramban (a részt vevő önkormányzatok jegyzékét weboldal „Csatlakozott települések” menüpontja alatt tekintheted meg).A pályázat odaítélésekor csak az egy háztartásban élők szociális helyzetét veszik figyelembe. Az ösztöndíj folyósítása során nappali tagozaton felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben kell részt venned. A pályázatok beadásának határidejét a weboldalon teszik közzé A leadáshoz szükséges dokumentumok listáját, illetve további információkat az állandó lakhelyed szerint illetékes önkormányzat szolgáltatja, elbírálásának eredményeit az önkormányzatok teszik közzé. A Bursa Hungarica ösztöndíjat egy tanévre, 10 hónapra nyerheted el. A pályázatot képzési időd szerinti utolsó tanévben is beadhatod, de abban az esetben csak öt hónapig folyósítják ösztöndíjadat. A pályázatot akkor is beadhatod, ha a pályázat benyújtásának félévében szünetel hallgatói jogviszonyod. Az ösztöndíj folyósításának kezdete a pályázat beadását követő év márciusa.

Külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja
Külföldi hallgatók miniszteri ösztöndíja jogcímen a kétoldalú megállapodás, illetve törvény alapján államilag elismert felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató nem magyar állampolgárságú hallgató részére - az államilag támogatott doktori képzésben résztvevő hallgatót kivéve - az oktatási és kulturális miniszter miniszteri ösztöndíjat adományoz.
A miniszteri ösztöndíj havi összege megfelel:

  • a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók esetében a költségvetési törvényben meghatározott hallgatói normatíva éves összege 15%-ának
  • más alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók esetében a költségvetési törvényben meghatározott hallgatói normatíva éves összege 34%-ának
  • doktori képzésben részt vevő hallgatók esetében a költségvetési törvényben e célra megállapított normatíva éves összege egy tizenketted részének

A miniszteri ösztöndíjat a koordinálja, számfejti.

Alaptámogatás
Alaptámogatásban az adott képzési szinten első alkalommal hallgatói jogviszonyt létesítő személy, az első aktív félévre való beiratkozás alkalmával leadott kérelmére jogosult, amennyiben a rászorultsági csoportok valamelyikébe tartozik. Az igénylést az Egységes Szociális Rendszer felületén kell leadni (www.szoc.sc.bme.hu). A pályázatot az Egyetemi Szociális Bizottság írja ki és koordinálja.
Az alaptámogatás összege:

  • nappali tagozatos alapképzésben, egységes osztatlan képzésben, vagy felsőfokú szakképzésben hallgatói jogviszonyt létesítő személy esetén a hallgatói normatíva 50%-a (jelenleg: 83.300 Ft)
  • teljes idejű mesterképzésben hallgatói jogviszonyt létesítő személy esetén a hallgatói normatíva 75%-a (jelenleg: 124.950 Ft).

 

A TJSZ 6§ alapján a hallgatók tanulmányi teljesítményének egymáshoz mért értékeléséhez a hallgatókat homogén hallgatói csoportokba kell sorolni. A besorolás egy adott félévre szól. A homogén hallgatói csoportok kialakításakor törekedni kell arra, hogy azonos vagy hasonló tanulmányi kötelezettség alapján szerzett tanulmányi eredményeket mérjenek össze. Az így kialakított homogén hallgatói csoportok minimális létszáma 5 fő.

Homogén hallgatói csoportnak tekintjük a 2006 előtt beiratkozottak esetében az utolsó beiratkozás éve szerinti évfolyamot 5, illetve az 5 évnél régebben beiratkozottakat. A 2006 után beiratkozottak esetében homogén hallgatói csoportot alkotnak az utolsó beiratkozás éve szerinti évfolyamok, a beiratkozást követő 5 szemeszterben. Ezt követően homogén hallgatói csoportot alkotnak külön-külön a műszaki és tervezői szakirány hallgatói, illetve akik tanulmányaikat BSc-n folytatják, vagy nem nyertek felvételt szakirányra. A TJSZ 10. § (9) értelmében az első megkezdett félévüket teljesítő mesterszakos hallgatók külön homogén hallgatói csoportot alkotnak.

A Hallgatói Képviselet 2011. január 3-i ülésén úgy döntött, hogy a 2011/12 őszi félévtől kezdődően a tanulmányi ösztöndíjat teljesítményindex alapján osztja. A TJSZ 10§ (9) bekezdése értelmében a tanulmányi ösztöndíj megállapításakor teljesítményindex alkalmazása esetén egy homogén hallgatói csoport alakítható ki, melynek tagja a Kar minden hallgatója, kivéve az első megkezdett félévüket teljesítő mesterszakos hallgatók.

A tanulmányi ösztöndíjra fordítható keretösszeg teljes egésze az előbbi homogén hallgatói csoport tagjai között kerül szétosztásra.

2019/20 tavaszi félév kifizetési időpontjai:

február 21.

március 10.

április 9.

május 8.

június 10.

július 10.

 

A tanév kifizetési időpontjai és a kifizetéshez kapcsolódó további információk megtalálhatók a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság honlapján az alábbi linken.